Aktuális

10 hét után hazamehetett a kórházból a koronavírusos nő – szörnyű, mit tettek vele a mentősök

Bors

Létrehozva: 2021.04.20.

Hiába engedték ki a kórházból 10 hét után a koronavírusos nőt, a mentők miatt nem ért haza.

Tíz, kórházban töltött hét után engedték haza azt a koronavírusos nőt, aki családja hiába várt. Pár óra múlva kiderült, a mentősök milyen szörnyű hibát követtek el.

Elizabeth Mahoney összesen tíz hetet töltött az angliai Pontypoolban található kórházban koronavírus miatt, amikor március 12-én végre jó hírt kapott: hazamehet. A családja nagyon örült, amikor 1 óra körül felhívták őket a jó hírrel, ám aggódni kezdtek, amikor a mentő csak nem akart megkérdezni az otthonukhoz.

Mivel az édesanyám sztrókot kapott nemrég, természetesen nagyon aggódtunk. 3 óra 40 perckor jött a hívás, hogy tévedésből egy newporti házba vitték, de a körülmények nem voltak tiszták – idézi a nő fiát a The Sun.

Kiderült, Elizabethet 13 kilométernyire szállították, és egy vadidegen ember ágyába fektették be.

A fiú hozzátette, úgy tudja, egy demenciával küzdő nővel keverték össze az édesanyját, akit szintén aznap kellett hazaszállítaniuk a mentősöknek. A nőt az eset után – családja kérésére – visszaszállították a kórházba. A járványhelyzetben ugyanis biztonságosabbnak látták ezt a megoldást, mielőtt tényleg hazamegy, mondván: ki tudja, milyen házban feküdt az édesanyja, amikor rossz címre vitték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136244_auto_resized.jpg
origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713302411
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713302411
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte