Aktuális

Szépen fejlődik a kómában síró kismama babája – már lóháton is ült a kis Imike

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.07.31.

Szépen fejlődik és már lóháton is ült a Covid-fertőzés miatt kómába került, majd elhunyt kismama kisfia. Irén mindössze két percig tarthatta a karjában az újszülött Imikét, majd nem sokkal később mélyaltatásba helyezték.

Haraszti Irén egész életében az anyaságra vágyott. Miután sikerült áldott állapotba kerülnie, boldogan várta kedvesével, Imrével a babáját. Már a nyolcadik hónapban járt, amikor megfájdult a torka, majd egyre rosszabbul lett. Miután felszökött a láza, kórházba került, majd nőnapon átszállították a klinikára, hogy elvégezzék rajta a császármetszést.

– A szerelmem megölelhette a kisfiunkat, aztán az intenzív osztályra került. Ott kómába esett, és soha többé nem ébredt fel. Amikor a mobiltelefonomon lejátszottam neki Imike hangját, láttam, hogy könny szökött a szemébe. Már csak a sírjánál látogathatom meg – csuklott el a férfi hangja, aki most kénytelen egyedülálló apaként helytállni. Az előző kapcsolatából született nagylánya, Melinda viszont mindenben segít a baba körül.

A Bors kíváncsi volt rá, hogyan éli mindennapjait a tragédia óta a családfő. A kisfiú már 4,5 hónapos.

A pici jól van. Éljük a foghíjas életünket. Keressük a boldog napokat. Elsősorban a gyereknek kell hogy nyugodt és boldog legyen a jövője – fogalmazott Imre.

– Incit nem tudom még elengedni, mert sok közös tervünk volt, és hirtelen nélküle kell mindent megoldanom. A lelki traumát nehéz, szinte lehetetlen fájdalom nélkül kibírni.

A kisfiú egyébként már 6 kg-nál is többet nyom. Szépen fejlődik, és már meg is tud fordulni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten