Aktuális

Nem nagy fáradtság: A háziorvosnak is lehet jelezni, hogy beoltatnánk a gyereket

Bors

Létrehozva: 2021.06.14.

Hamarosan megszűnnek a kihelyezett oltópontok a sikeres oltási rendszer miatt, és hazánk átáll a készenléti vakcinálásra. A regisztráció mellett most már a háziorvosnál is kopogtathatunk, ha vakcinát szeretnénk.

Forrás: MTI

Folyamatosan zajlik az oltás, a legfrissebb adatok szerint eddig 5 324 996 fő kapott a Magyarországon engedélyezett oltások valamelyikéből, ebből 4 157 681 fő már a második oltását is megkapta. Az oltási terv jól halad, a készenléti rendszer beállása előtt, gőzerővel oltottak hétvégén is az egész országban. Még 2,5 millióan vannak, akik nem regisztráltak koronavírus elleni oltásra.

A tömeges oltási rend során lehetett menni háziorvoshoz, oltópontokra, kórházakba vakcináltatni, ezt a most az úgynevezett készenléti oltási rendszer váltja fel

– mondta a Borsnak professzor dr. Rusvai Miklós virológus.

– De ez nem azt jelenti, hogy aki akar, az nem kap oltóanyagot. Annyi változik, hogy nem szükséges regisztrálni, hanem bárki jelentkezhet vakcinára a háziorvosánál, mert van készlet bőven. Senkinek sem kell attól félnie, hogy nem kap védettséget, ha akar, mert több oltóanyagból is áll rendelkezésre.

Egy rendelőben a felnőtt és a gyerek

Jó hír, hogy a sikeres oltási kampánynak is köszönhetően Magyarország az élmezőnyben van Európában az átoltottság tekintetében. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a koronavírus honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra. Mivel a jelenlegi vakcinák ampullái típustól függően 5, 7, 10 adagot tartalmaznak, ezért a háziorvosok összegyűjtik a jelentkezőket.

Nem vész kárba egyetlen adag sem, úgy összegzik az orvosok saját praxisukban az oltakozókat

– folytatta a szakember.

– Most, hogy elindulhat a 12-15 évesek oltása is, ezt is figyelembe veszik, így egy rendelőben olthatnak egymás után felnőtteket, és kamaszokat is. 

Szülő hozzájárulása nélkül nem megy

Év végéig mintegy 17 millió vakcina fog Magyarország rendelkezésére állni, így a magyar emberek „vakcinabiztonságban” vannak, és akár egy újabb járványhullám esetén is lenne elegendő vakcina. Azaz, most már csak az nem tudja beoltatni magát, aki nem akarja. A kormány múlt hét végén engedélyezte, hogy megkezdődhessen a 12-15 évesek oltása is. Ha regisztráció útján szeretné a szülő elindítani a gyermek beoltatását, akkor az online regisztráció során meg kell adni a gyermek nevét, életkorát, TAJ-számát, lakcímét és a szülő elérhetőségeit.

– A 15 év alattiak oltása jelenleg csak és kizárólag Pfizer-vakcinával lehetséges, Pfizer-oltások most még a kórházi oltópontokon is foglalhatókárulta el Rusvai doktor. 

– Ez számukra a legjobb oltóanyag, ez adja a legjobb immunizációt, és minimális panasz érkezett rá. Felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha a gyereknek krónikus betegsége van, ez esetben a háziorvos dönt arról, hogy oltható-e. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492018
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze