Aktuális

Választ adott a virológus: ezért volt szerda reggelre ennyire magas a halálozások száma

Bors

Létrehozva: 2021.04.07.

A nyitás reggelére 311 beteg veszítette életét, ami majdnem a duplája a keddi napon közölt számoknak. Rusvai Miklós szerint a magas halálozási adatokért több minden együtt okolható.

Forrás: YouTube

Soha nem jelentettek még annyi halottat a világjárvány hazai megjelenése óta Magyarországon, mint szerdán. A 311 elhunyt főleg annak tükrében megdöbbentő, hogy az új fertőzöttek száma nagyon alacsony, mindössze 1933. A virológus szerint a rekordszámú elhunyt legfőképpen a hosszú hétvége és az időjárás számlájára írható.

A vírus kezdetétől megfigyelhető, hogy egy hosszú hétvége, egy ünnep után mindig megnő a halálozási szám

– kezdte a Borsnak Rusvai Miklós.

– Az emberek ilyenkor ugyanis hajlamosak a szabályok megszegésére, azt gondolják, úgysem lesz baj, ha találkoznak másokkal, ha úgy beszélgetnek ismerőseikkel, rokonaikkal, hogy nincs rajtuk maszk. Emellett több laboratórium nem dolgozik munkaszüneti napokon, vélhetőleg a patológiai részlegeken az elhunytakból gyűjtött minták egy részének feldolgozása is az első munkanapokon történik meg több helyen. Emiatt eddig is egy rendszeres heti hullámzás volt megfigyelhető az elhunytak számában: mindig keddenként a legtöbb az elhunyt a hét napjai közül. Ez most szerdára tolódott, hiszen a hétfő is munkaszüneti nap volt, kedden történt a vizsgálat, ennek eredménye ma, szerdán került közlésre. Közben a hirtelen jött időjárás is megviseli a szervezetet, főleg a betegekét, ilyenkor mindig többen halnak meg, nem csak koronavírus idején.

A szakember arról is beszélt, hogy szerencsére már túl vagyunk a harmadik hullám tetőzésén, javulni fognak a számok. Sőt, azt is elmondta: úgy véli, június elején már teljesen szabadon, korlátozás nélkül élhetünk.

Már most fellélegezhetünk, túl vagyunk a nehezén

– folytatta.

– Persze továbbra is fontos a maszk viselése és a higiéniai szabályok betartása ahhoz, hogy június elejére teljes nyitás legyen!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142350_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól