Aktuális

Koronavírus győzte le a TEK 29 éves harcosát: „Apa, ne engedd, hogy elaltassanak” – ezt mondta utoljára János

Bors

Létrehozva: 2021.10.20.

<p>Súlyos betegségben, mindössze 29 évesen elhunyt Gönczi János, a magyar küzdősport kiemelkedő alakja, a Terrorelhárítási Központ törzsőrmestere. A kiváló harcos édesapja végig fia mellett volt. Most megrendítő nyilatkozatot adott a Borsnak.</p>

Forrás: Facebook

Ifjabb Gönczi János szervezetét egy évvel ezelőtt megtámadta az egyik legrettegettebb betegség, a leukémia. Ez iszonyatos fájdalmakkal járt, de ő harcoshoz illő bátorsággal tűrte a megpróbáltatásokat. Még kisfiú volt, amikor a küzdősportokkal foglalkozó édesapja magával vitte az edzőterembe, ahol hamar kiderült, hogy örökelte a tehetséget. Gyorsan fejlődött, és felnőtt korára a kempóban, a kick-boxban és a kungfuban is bajnoki címet szerezett.

– Sosem kellett nógatnom, kiváló volt a munkabírása – mesélte idősebb Gönczi János, a gyászoló apa. – A fiam büszke volt rá, hogy felvették a Terrorelhárító Közőpontba dolgozni. Minden kollégájával szót értett, a munkáját pedig nagyon komolyan vette. Kemény fiú volt, a strapát is jól bírta – mondta az apa.

A harcosnak tavaly novemberben csak néhény hónapot jósoltak az orvosai, de ő nem volt hajlandó ebbe beletörődni.

– Már úgy tűnt, hogy legyőzte a betegséget. Végig a kórházban volt. Elkapta a koronavírust is, a tüdejét pedig egy gombás betegség, illetve három baktérium támadta meg. Hirtelen újra romlani kezdett az állapota. Egyre gyengébb lett  – csuklott el az édesapa hangja. Augusztusban egy hétre kómába is esett.

A TEK törzsőrmesterének rengeteg válladék felgyülemlett a tüdejében, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy leszívják azt.

– Még bent voltam a fiam mellett, ő pedig elkezdett szinte könyörögni: „Apa, ne engedd, hogy elaltassan Mondtam neki, hogy a beavatkozásra mindenképpen szükség van. Az volt az utolsó beszélgetésünk. Bevezettek egy csövet a szervezetébe. Még reménykedtünk, de sajnos hiába. Testvérei, a 24 éves Alex és az 5 éves Áron is nagyon szerette. Nem felejtem el, ahogy a kisfiam vidáman szaladgált otthon a szobájában, azt hajtogatva, hogy él a bátyja!

Az édesapát másnap reggel értesítették a kórházból, hogy legnagyobb gyermeke szíve leállt. A harcost a TEK saját halottjának tekinti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól