Aktuális

Covidfétis: Tüsszögéssel és köhögéssel izgatja fel a férfiak fantáziáját a dögös modell – 18+ Fotók

Bors

Létrehozva: 2021.05.08.

A 42 éves nő havi több mint másfél millió forintot keres meg a bizarr munkával.

Forrás: Instagram

A koronavírus-járvány alatt virágzásnak indultak az internetes erotikus szolgáltatások, de úgy fest, hogy a pandémiának köszönhetően egy egészen új fétis is született. A 42 éves brit modell, Holly McGuire videohívás közben szokott vetkőzni kuncsaftjai előtt, de az utóbbi időben egyre több olyan férfival találkozik, akinek „koronavírus-fétise” van: ők általában azt kérik tőle, hogy viseljen maszkot, vagy hogy köhögjön illetve tüsszögjön szenvedélyesen a mikrofonba.

Maszksztriptíz az új trend

Napi rendszerességgel kérik tőlem videochaten, hogy vegyek fel maszkot. Először azt hittem, rosszul hallok, de szerintem már annyira az életünk része lett a maszkviselés, hogy egyes férfiak szívesen látják benne a lányokat – mondta a Sunnak a modell, aki szerint szexi is tud lenni az arcmaszk, hiszen viselésekor az igéző szemek nagyobb hangsúlyt kapnak. Emiatt divatba jött a „maszksztriptíz” is, ahol a lányok apránként lehúzva a maszkot egyre többet mutatnak meg az arcukból. Van olyan férfi azonban, akinek ez sem elég.

Covidfétis

– Van egy rendszeres kuncsaftom, aki odavan a szerepjátékért. Szereti, ha suttogok neki, ekkor közelebb emeli az arcához a telefont, én pedig úgy csinálok, minta rátüsszentenék vagy leköhögném. Elég nehéz parancsra tüsszenteni, ezért az ilyen hívások esetére mindig kéznél van nálam a borsszóró – mesélte a 42 éves nő.

Mástól is kérik

Holly-hoz hasonló tapasztalatai vannak a 30 éves Playboy-modellnek, Melissa Howe-nak is, aki saját bevallása szerint a bizarr fétisnek köszönhetően hetente olyan 1000 angol fontot, azaz nagyjából 400 ezer forintot keres meg.

Egyre több férfi kéri, hogy legyen rajtam maszk a videohívás közben. Egy kicsit furának tartom ezt a maszkfétist, de idővel úgyis lekerül rólam. Olyan, mint egy plusz réteg ruha – vélekedett Melissa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135630_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713297618
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte