Aktuális

Megérkeztek a legfrissebb számok: 224 új halálos áldozatot követelt a koronavírus Magyarországon

Bors

Létrehozva: 2021.12.07.

A kormányzati portálon közzé tették a legfrissebb adatokat.

A koronavirus.gov.hu legfrissebb tájékoztatása szerint a beoltottak száma 6 162 758 fő, közülük 5 870 466 fő már a második oltását is megkapta, 2 790 263 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

4311 új fertőzöttet igazoltak,

ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 161 879 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 224 többségében idős, krónikus beteg,

így az elhunytak száma 35 835 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 938 836 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 208 fő. 7568 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 618-an vannak lélegeztetőgépen. 

Az Oltási akcióban már összesen 1 millió 170 ezren vettek fel oltást, közülük 956 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 138 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány újabb egy héttel meghosszabbította az Oltási akciót, így december 12. vasárnapig továbbra is akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141217_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült