Aktuális

Kommandó fogta el a machetés támadót

S. D.

Létrehozva: 2013.02.10.

B. László 10 millió forintot követelt, és egy bozótvágót is vitt magával állítólagos adósa házához, ahol végül elkapták.

Machetével akarta behajtani kölcsönadott pénzét a 42 éves B. László a főváros III. kerületében. A férfira kihívták a rendőröket, de végül a Terrorelhárító Központ (TEK) kommandósait is segítségül kellett hívniuk, mert fel volt fegyverkezve.

– A sértett még tavaly nyáron kért kölcsön 200 ezer forintot B. Lászlótól 50 ezer forintos kamatra, amit mind az utolsó krajcárig vissza is fizetett – tudtuk meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletétől.

Ennek ellenére B. László még több pénzt akart visszakapni. Hogy akaratát nyomatékosítsa, egy machetét vett magához, és azzal indult adósa lakásához, ahol már 10 millió forintot követelt.

– A III. kerületi Rendőrkapitányság nyomozása során olyan információk merültek fel, hogy a férfi egy szamurájkarddal, valamint lőfegyverrel is rendelkezik. Ezért döntöttek a nyomozók a TEK munkatársainak értesítése mellett – közölte a rendőrség.

A gyanúsított ruházatának átkutatása során került elő a machete. A büntetőeljárás jelenlegi adatai alapján erős a gyanú, hogy B. László más személyeket is erőszakkal, fenyegetéssel különböző összegek átadására bírt rá. Vele szemben a további eljárást a BRFK III. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le. Kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658119
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei