Aktuális

Komikus fantomrajz készült a tolvajról

Bors

Létrehozva: 2014.11.08.

Szerencsétlen, vicces fantomrajzzal keres a rendőrség egy egymillió forintot ellopó nőt. A rajzot grafikus készítette, de sietnie kellett. A nőt valószínûleg mégis sikerült beazonosítani.

Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske – így tanítja sok szülő rajzolni a gyermekét. A fantomképeket készítő grafikusoknak ennél persze többről szól a munkájuk, amit gyakran extra gyorsan kell produkálniuk. Csütörtök este tett közzé a rendőrség egy fantomrajzot egy 30 év körüli nőről, aki több mint egymillió forintot lopott egy békéscsabai boltból. Csakhogy a mellékelt rajz enyhén szólva egyszerűre sikeredett, nehéz komolyan venni.

Mint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától megtudtuk, a fantomrajzot nem valamelyik rendőr kisfia vagy kislánya készítette, hanem egy profi, csak sietnie kellett vele, hogy hamar nyilvánosságra hozhassák a körözést.

Amúgy a 170 centi magas, kerek arcú, telt testalkatú nő csütörtök délelőtt ment be egy ruházati boltba Békéscsabán. Szürke mintás, bő pólót és térdig érő fekete szűk szoknyát viselt. Úgy tudjuk, a hölgy melltartót sem hordott, mindez a fantomrajzon is kivehető. Hát még az, hogy méretes mellel áldotta meg a teremtő. Úgy tudjuk, hogy ez is lett a veszte. Nemrég kaptuk a hírt, hogy a fantomrajz alapján még­is értékelhető bejelentést kapott a rendőrség, forró nyomon keresik a tettest.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei