Aktuális

Festménnyel várják majd a kórházból hazatérő Kóbor Jánost

Bors

Létrehozva: 2021.11.29.

Mindenki bízik a legendás énekes gyógyulásában - bár sajnos jelenleg sem tudni szinte semmit az Omega-frontember állapotáról.

Hosszú hetek óta aggódnak már a barátok, pályatársak és a rajongók Kóbor Jánosért. Amióta az Omega énekese kórházba került, hírzárlat van, amit – mint a közelmúltban kiderült – korábban kifejezetten Mecky kért. Annyi bizonyos: amikor hazamehet a kórházból, nagy meglepetésben lesz majd része.

Festményt kap

Bár ifjúkorában tehetséges gátfutó, azaz atléta volt Kóbor János, az Omega frontembere, számos birkózó örömmel emlékezik rá. Ennek egyik jeleként Németh Nyiba Sándor, a szabadfogású válogatott egykori szövetségi kapitánya egy portré-festménnyel ajándékozza majd meg Törökbálinton.

– Szomorúan értesültem arról, hogy Meckyt betegen szállították klinikára – újságolta Németh Nyiba, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör vezetője. – És mivel a napokban nyitottuk meg Szolnokon az általam gardírozott Magyar Rocklegendák vándorkiállítást, két festményt is rendeltünk Jánosról.

Az egyiket ­Pintér Miklós Krúdy Díszokleveles művész készítette, továbbá egy hasonlóan remek portrét alkotott Kóborról Bitári István festő, grafikus. 

– Molnár Gyuri, azaz az Omega-együttes Elefántja módfelett kedvelte a birkózókat – folytatja Németh Nyiba –, továbbá néhai Benkő Laci és Kóbor Mecky is többször járt az egykori Japán Kávéházban, ahol József Attila és Ady Endre is szívesen időzött. A kávéház egykori tulajdonosa Weisz Richárd nehézsúlyú birkózó-bajnok volt.

Mecky elmesélte Némethnek, hogy amikor atletizált, egyik barátjának vallotta Kozma István kétszeres olimpiai bajnok birkózót.

– Remélem, hamarosan ismét törökbálinti otthonában köszönthetjük a zenészt. Megvárom az alkalmas napot, és személyesen adom át a Pintér-féle festményt, a másik pedig örökre a Magyar Rocklegendák kiállítás tulajdonában marad.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze