Aktuális

Rákosnak hitték a kétgyermekes édesanyát, kivették hát a petefészkét – csak évekkel később derült ki, mekkorát tévedtek

Bors

Létrehozva: 2021.05.11.

Nemcsak félrediagnosztizálták, félre is kezelték azt a beteget, akinek testében egy rostdaganatot néztek rákos tumornak.

A kétgyermekes, brit Rebecca Green attól félt, bele is halhat élete legrémisztőbb, lélekromboló szakaszába. Az orvosok diagnózisa szerint az őt kínzó hasi fájdalmak ugyanis rákos megbetegedést jelentettek.

A 42 éves nő 23 esztendeje élt együtt problémájával, melyet a belgyógyászaton korábban irritábilis bél szindrómának könyveltek el.

Egy este azonban a szokásosnál is erősebb fájdalmak jelentkeztek, így az asszonyt kórházba vitték. A kórteremben a haláltól rettegő Rebecca órákon át sírt férjének, Adamnek, valmint

búcsúleveleket írt gyermekeinek, a 21 éves Ellának, és a 10 éves Addisonnak. 

Egy frissen végzett doktor akkor elmondta, hogy a jelek petefészekrákra utalnak, így a nő ezután műtéten esett át, melyet követően rejtélyes módon beköszöntött nála a menopauza, illetve klimax. 

Mint azt Rebecca a Mirrornak kifejtette:

Folyamatosan fájnak a csontjaim és olyan hőhullámok kínoznak, hogy szinte elájulok.

Az évek során elvégzett tesztek eredményei azonban ma már azt mutatják, hogy a nőt endometriózis, vagyis a méhnyálkahártya kóros elhelyezkedése, illetve fibrómák, azaz rostdaganatok kínozták -

vagyis nem rák.

Mivel Rebecca attól rettegett, halálával el fogja veszíteni a gyermekeit, rábízta magát a számára tanácsot adó orvosra. Ma már tudja, hogy ez volt a baj. Nem mellesleg évi 7400 nőt diagnosztizálnak petefészekrákkal az Egyesült Királyságban, ám a helyi szakkutatóintézet szerint a mai napig nem létezik olyan teszt, amely hitelt érdemlő bizonyossággal fedezné fel az efféle megbetegedés korai stádiumát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor