Aktuális

Kisebbre akarta műttetni melleit a fiatal, durva választ kapott az orvostól

Bors

Létrehozva: 2021.07.25.

A fiatal nő által felkeresett orvos semmi kivetni, illetve kivennivalót nem talált az elé táruló keblek(b)en, pedig alanyunk szabadulni akar tőlük.

Forrás: Pexels

Victoria Gilbert még tavaly márciusban kért időpontot háziorvosához, hogy megvitassa vele mellkisebbítő terveit – írja a Daily Star.

isten ajándéka

A 28 éves hölgy legnagyobb meglepetésére azonban a doktornő kendőzetlen őszinteséggel közelített panasza felé:

A nők zöme egy kész vagyont fizetni azért, hogy ilyen csodás mellei legyenek"

– jegyezte meg az orvos, mely kijelentés tőrként hatolt Victoria amúgy is sajgó hátába.

közel 4 kiló – darabja

A nehéz szövet értelemszerűen megterhelést jelent viselőjének gerincére, a fiatal nő bőrén ráadásul vörös irritáció is megjelent keblei súlya alatt. Kezdetben a fogyókurát is megpróbálta, ám

mire megszabadult 16 kilótól, fejlődésben lévő szervezete újabb mérettel növelte természetes kincseit.

Tudván, hogy a terhesség esetlegesen miféle hatásokkal is járhat a nők mellére, Victoria már azt is fontolóra vette, szüljön-e egyáltalán gyermeket.

csak a türelme fogy

Már az iskolában is sokan köszörülték rajta a nyelvüket, rendre vált rosszmájú tréfák áldozatává vált irigyei, illetve az utána ácsingózók által.

Jelenleg 6500 és 7500 font között lenne az operáció"

– mesélte a jelen árfolyamon cirka 3 millió forintos műtétről Victoria, akinek barátja – ha tehetné – azonnal kifizetné az összeget. Igen, mellényzsebből is, elvégre habár imádja a nő testét, elsősorban őt magát szereti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól