Aktuális

Meglepő koronavírus-eredmény: kisebb az esélye az újrafertőződére, ha tömegközlekedéssel jár

Bors

Létrehozva: 2021.03.08.

Jóval kevesebb esélyük van az újrafertőződésre azoknak, akik a munkában több személlyel is érintkeznek, vagy épp naponta használják a forgalmas tömegközeledési eszközöket.

Forrás: Pexels.com

Úgy tűnik, hogy az a bizonyos nyájimmunitás kisebb csoportokon is működik

– írta meg a The Times of India hírportál. A feltételezés természetesen nem légből kapott.

Nagyvárosok adatait gyűjtötték össze

Indiai tudósok 24 nagyvárosból begyűjtött adatok alapján kielemezték az újrafertőződési esélyeket, és rájöttek, hogy valójában a természetes védettség már az első fertőzés után kialakulhat.

Kiderült az is, hogy négyből mindössze egy koronavírus-pozitív páciensnél jelentkeztek súlyosabb tünetek, ami azt jelenti, hogy

az újrafertőződött betegek 75 százaléka elhanyagolhatóan enyhe tüneteket produkált

– írta meg a liner.hu.

Nagy mintával dolgoztak

A tanulmány során összesen 10 427 indiai állampolgárt vizsgáltak, majd a mintákat laboratóriumban elemezték. A kutatásban résztvevő koronavírus-pozitív betegek csupán 50 százaléka panaszkodott lázra, miközben alig 25 százalékuk vesztette el ízlését és szaglását.

Nemtől, kortól és alapbetegségtől függetlenül a vizsgált személyek mindössze 3 százaléka szorult oxigénmaszkos kezelésre, ám légszomjuk néhány nap alatt mérséklődött.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566110
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól