Aktuális

Durván odaszólt II. Erzsébet: kínos titok került elő a múltból

Bors

Létrehozva: 2021.04.11.

Kínos titok derült ki Katalin és Vilmos esküvőjének előkészületeiről.

Forrás: AFP

Dokumentumfilm készült Katalin és Vilmos esküvőjéről, amelyben a nézők a kulisszák mögötti előkészületekbe nyerhetnek betekintést. A 2011. április 29-én tartott eseményt a fél világ figyelemmel kísérte, így annak minden pillanata alapos tervezést igényelt – nem kivétel ezalól az esküvői torta sem.

Csakhogy egy apró baki felmerült a szállításával kapcsolatban.

A műsorban megszólaló Fiona Cairns – aki a torta elhelyezéséért felelős csapatot irányította – elárulta, hogy komoly nehézségeik voltak nyolcemeletes, több mint 90 centiméter magas torta elhelyezésekor. A királyi desszertet a Buckingham-palota fotógalériájába kellett vinniük, ám mivel az egyáltalán nem fért be, el kellett távolítaniuk a helyiség ajtaját.

Ám épp ekkor II. Erzsébet is megérkezett.

– Sosem felejtem el, amint a királynő odajött hozzám és így szólt:

Úgy hallom, szétszeditek a házamat!

– Elmagyaráztam neki, hogy a torta csak így fog átférni, és utána persze visszatettük a helyére az ajtót, így a végén minden rendben volt – magyarázta Cairns.

Azt nem tudni, hogy a királynő mennyire szánta poénnak megjegyzését, azt azonban elárulták: a hatalmas esküvői gyümölcstortán 900 apró virágos részlet foglal helyet. A finomság egyébként komoly szavatossági időre készülhetett, ugyanis még 2018-ban is kapott belőle egy szeletet a kis Lajos herceg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei