Aktuális

Kínos: bekapcsolt mikrofonba káromkodott a kormányfő

Bors

Létrehozva: 2012.12.10.

Újabb politikus esett áldozatul a bekapcsolva felejtett mikrofonnak. Ezúttal Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök feledkezett meg a technikai eszközről, miközben egy igen erőteljes káromkodást engedett meg magának.

- Tiszta barmok voltak, hogy reggel nyolckor megjelentek a helyszínen - mondta Dimitrij Medvegyev orosz kormányfő egy sajtótájékoztató után a bekapcsolva felejtett mikrofonba. A miniszterelnök nem hivatalosan beszélgetett a média képviselőivel, amikor kicsúszott a száján a mondat. Balszerencséjére így mindenki hallhatta a szavait, hiszen az eseményt közvetítették a világhálón is.

Medvegyevet egyébként éppen arról kérdezték, hogy az orosz biztonsági szolgálat emberei miért szállták meg a híres filmes, Pavel Kosztomarov otthonát. Kosztomarov éppen dokumentumfilmet forgat az orosz ellenzéki mozgalomról. - Minden rendben lesz, nem kell aggódni. Tiszta barmok voltak, hogy reggel nyolckor megjelentek a helyszínen. Ismerek olyan embereket a biztonsági szolgálatnál akik szerint ha reggel hétkor razziáznak valahol, akkor mindent meg tudnak szerezni - mondta a miniszterelnök egy riporternek, aki egyben társproducere is a filmnek - írja az AFP.

Medvegyev nem az első politikus, akit lebuktat a bekapcsolt mikrofon, korábban Gordon Brown volt brit miniszterelnök és George W. Bush is káromkodott bekapcsolt mikrofonba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532509
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532509
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532509
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131328_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"