Aktuális

Kinevette a mesterszakácsot a 13 éves Leni

Bors

Létrehozva: 2015.11.15.

Meghúzogatta az oroszlán bajszát egy 13 éves kislány a Konyhafőnökben. Egy tál tojáshabot borított a rettegett séf, Bernáth József fejére.

Stiefvater Leni olyan jól mozog a konyhában, hogy a szőrös szívű séf, Bernáth József sok mindent elnéz neki. Leni osztrák édesapjának és dédmamájának köszönhetően tisztában van az osztrák specialitásokkal és a magyar konyha titkaival is. Hét­évesen merészkedett a konyhába.

– Iskola után rendszerint átmentünk a dédihez, aki pu­dinggal, palacsintával kényeztetett minket. Egyszer, amikor nem volt otthon, megpróbáltam én főzni, de eleinte minden odaégett. Ma már bármilyen ételt megfőzök, nem ragadok le an­nál, amit már tudok, mindig új dolgokat próbálok ki – mesélte Leni, aki a séfet is megmosolyogta, amikor az nem tudta kimondani, de még csak nem is ismerte a karntner krapfent (karintiai fánk).

Később pedig egy különleges produkcióval is meglepte. A gyerekeknek párbajozni kellett, hogy melyikük ver keményebb tojáshabot, amit aztán Zé és Bernáth fején teszteltek. A gasztroblogger rögtön habos lett, a séf pedig büszkén állt a tál alatt, de nem sokáig. Leni ugyanis belenyomta a fejébe a habot.

– Nem vagyok szemtelen, csak huncut. Amikor láttam, hogy a mesterszakács megnyugodott, gondoltam, ez jó vicc lesz. Nem féltem tőle – mesélte Leni, akinek kétszer is sikerült az, ami eddig a műsorfolyamban csak keveseknek: újat mutatott a séfnek. Váratlan produkciójával és vagányságával pedig még Bernáth József arcára is sikerült mosolyt csalnia.

– Amíg nem kezdődtek el a forgatások, volt bennem egy egészséges aggodalom: vajon hogyan teljesítenek majd a gyerekek? Az első ételek megkóstolásánál azonban ez elszállt. Annyira ösztönösen és bátran dolgoznak az alapanyagokkal, mint sok felnőtt sem. Nem számítottam rá, hogy Leni ilyen bátor lesz, és megviccel, de ezért is annyira szórakoztató a gyerekek versenye, mert a feladatokat játékosan oldják meg. Ez pedig mindenkit – engem is – jókedvre derít – mondta a séf. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067676_auto_resized.jpg
life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei