Aktuális

Még a mentőcsapat is röhögött: csak amikor kimentették a fuldokló nőt, derült ki az igazság

Bors

Létrehozva: 2021.06.23.

Hatalmas összefogással emeltek ki a vízből egy fuldokló nőt a mentőcsapatok. Csak amikor partra húzták, derült ki, hogy egy lebegő szexbaba "életét" sikerült megmenteni.

Forrás: Twitter

A bizarr eset Japánban, Hachinohe partjainál történt, ahol egy ott horgászó férfi végignézte a profi "életmentést", és videóra is vette a röhejes végkifejlettet. Mint mondta, arra lett figyelmes, hogy iszonyatos mennyiségű rendőr, mentő és tűzoltó érkezik a helyszínre, akik profi csapatmunkával a partra emelnek egy lebegő nőt. A videó elején ő maga is azt hitte, hogy egy ájult nőt vonszolnak a partra:

Úgy tűnik, valaki más is benézte, amit én, és ahogy meglátta a lebegő nőt, azonnal értesítette a hatóságokat– mondta a Ladbible-nek Tanaka Natsuki horgász-youtuber.

– Szerencsére a bábut biztonsággal kimentették – összegezte a férfi. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki értesítette a guminő megmentéséért a hatóságokat, de biztosak benne, hogy egy jó szándékú járókelő volt, akit szintén megtévesztette a lebegő szexbaba.

A lap hozzátette, nem ez az első eset, hogy egy guminő miatt riasztották a hatóságokat,tavaly szeptemberben például egy pár hívta rá a zsarukat egy halottnak hitt nőre, akiről kezdetben a zsaruk is azt mondták: a szerencsétlen sorsú asszony gyilkosság áldozata lehetett. Nem sokkal később azonban kiderült a kellemetlen igazság, hogy sem bűncselekmény nem történt, sem igazi nő nem volt a képben, ugyanis csak egy magára hagyott bábut találtak a nádasban. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713518712
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713518712
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713518712
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713518712
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713518712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor