Aktuális

Kigyógyult a rákból Tom Hanks felesége

Bors

Létrehozva: 2015.11.27.

Felesége rákjáról beszélt Tom Hanks, és arról hogyan küzdöttek meg együtt a halálos kórral.

Még tavaly decemberben derült ki, hogy Rita Wilsonnak mellrákja van. A dupla maszektómia és a helyreállító műtétek után Rita már jól van, de a színészházaspár közben megjárta a poklok poklát. Az 59 éves Hanks a Daily Mailnek elmesélte, hogy felesége rendkívül bátor volt. Arról is szólt, hogy bár ők szerencsések, mert megtehették, hogy a legjobb egészségügyi szolgáltatásokat vegyék igénybe, rájött, hogy rengetegen próbálnak pénzt csinálni mások betegségéből, hamis reményeket keltve.

– Volt, aki azt tanácsolta, menjünk egy különleges bolíviai klinikára, ott biztos a gyógyulás, más azt mondta, a barackmag-diéta mindent megold – magyarázta a színész, akinek két közös gyermeke van Ritával. 27 éve házasodtak össze, és azóta is boldogok.

– Nem vagyok hülye, hogy otthagyjak egy olyan embert, mint Rita, mert ennél jobb, ami köztünk van, nem lehet mással – mondta kapcsolatukról az Oscar-díjas színész.

Tanult szülei példájából, akik ötéves korában elváltak, és utána számtalanszor újraházasodtak.

– Arra rájöttem, hogy semmivel nem pótolható az az idő, amit a gyerekeiddel töltesz, például reggelit készítesz nekik, mielőtt iskolába mennek.

Hanks beszélt új filmjéről, a Kémek hídjáról is. Azt mondta, nagy öröm volt számára ismét Steven Spielberg rendezővel dolgozni, akivel – úgy véli – különleges kapcsolata van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét