Aktuális

Kiderült: ezért tapasztalnak egyesek erős mellékhatásokat az első vakcina után

Bors

Létrehozva: 2021.03.23.

Az erőteljesebb mellékhatásokért is a koronavírus lehet a felelős.

Forrás: Pexels.com

A világszerte eddig beadott oltások alapján már tudjuk, hogy egyesek furcsa, mi több, fájdalmas tüneteket is tapasztalhatnak a vakcina beadásakor, ugyanis jó pár esetben lázat, fejfájását, testszerte jelentkező fájdalmakat, fáradtságot vagy éppen bágyadtságot érzékeltek a frissen beoltottak. Bár az elsődleges kutatások szerint ezek a kellemetlen mellékhatások leginkább a második dózist követően jelennek meg, ma már úgy vélik, hogy jóval gyakrabban bukkannak fel az első adag után, méghozzá azoknál, akik korábban már egyszer esetleg átestek a fertőzésen - írja a Webbeteg. A Bar-Ilan University izraeli egyetem kutatói szerint ugyanis az ő szervezetük jóval erőteljesebben reagál az oltóanyagra:

Az immunválasz annyira kifejezett, erőteljes volt, hogy jogos lehet annak a kérdésnek a mérlegelése, hogy vajon nem volna-e elegendő egyetlen adagnyi vakcinát beadni - tették fel a kérdést tanulmányukban. Hasonló álláspontra jutottak azok a kutatók, akik a The Lance nevű orvosi szaklapban publikálták tanulmányaikat: eszerint mindazoknál, akik korábban átestek a COVID-19 fertőzésen, az első oltás után száznegyvenszer több volt az antitestek száma, mint a még nem megfertőzötteknél. Már így vélekedik a Mayo Klinika oltási csoportjának vezetője is, aki hozzátette: a reakció minden embernél változó:

- Eddig azt láttuk a vizsgálatok során, hogy az elsőhöz képest kicsit nagyobb eséllyel idéz elő mellékhatást a második adag, viszont mindazoknál, akik korábban átestek a fertőzésen, majd felgyógyultak, magasabb annak kockázata, hogy ugyanezeket a mellékhatásokat már az első adag után tapasztalják - mesélte tapasztalatait Dr. Erin Morcomb. A doktornő ezt azzal magyarázta, hogy aki egyszer már átesett a fertőzésen, annak az immunrendszere már felkészültebben várja a vírust:

Miután megfertőződtek, a szervezetükben elraktározódik a szükséges ellenanyag. Az első dózist megkapva ezért a szervezetük felismeri, hogy már van benne ilyen antitest, és megindul a vakcina első dózisára adandó igazán erőteljes immunválasz - magyarázta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144870_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143727_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot