Aktuális

Kicsit éget – mondta kivégzésekor a mészáros

Bors

Létrehozva: 2014.04.18.

Nem sikerült az ügyvédeknek megmenteni a méreginjekciós kivégzéstől azt a férfit, aki volt barátnőjét, annak gyerekét és anyját mészárolta le. Próbálták nem beszámíthatónak feltüntetni. Ő idén a harmadik Texasban, akit a vitatott Pentobarbitallal öltek meg.

„Egy kicsit éget. Viszlát” – ezek voltak az utolsó szavai annak a halálraítéltnek, akit csütörtökre virradó éjszaka végeztek ki méreginjekcióval az Egyesült Államokban, Huntsville-ben. A 39 évet élt Jose Villegas három hozzátartozóját ölte meg, mindannyiukat legalább 19 késszúrással.

A Bild című német lap jelentése szerint, miután a halálos dózis vegyi anyag szétáradt az ereiben, levegőért kapkodott, aztán ismét lassan lélegzett, és egy perc sem telt bele, már nem mozgott. Tíz perccel később hivatalosan is megállapították nála a halál beálltát.

A férfi 2001-ben ölte meg 23 éves exbarátnőjét, annak 3 éves fiát és 51 éves anyját. A meggyilkolt fiatal nő kocsijával menekült, a rendőrség autós üldözés után fogta el. Könyörgött a rendőröknek, hogy lőjék le. A baseball-sapkájában három csomagocska kokaint találtak. Tettének napján azért kellett volna bíróság elé állnia, mert pofon vágott egy nőt.

Az egykori szakácsot hasztalan próbálták azzal menteni ügyvédjei a legfelsőbb bíróságnál, hogy szellemi fogyatékos. Arra hivatkoztak, hogy egy idén februári intelligenciateszt kimutatta: mindössze 59 az IQ-ja. Márpedig szellemileg sérült emberek kivégzését törvény tiltja az Egyesült Államokban. A texasi szövetségi főállamügyészi iroda azonban nem fogadta el a teszteredményt.

Így néz ki a kivégzőágy, ahol beadják a méreginjekciót


Ennek oka az, hogy korábbi hasonló vizsgálatok semmiféle korlátoltság jeleit nem mutatták a gyilkosnál. Ezek csak akkor kezdtek jelentkezni, amikor kitűzték a kivégzése időpontját.

Villegas idén a hetedik kivégzett Texasban, és a harmadik, akit a vitatott szerrel, a Pentobarbitallal küldtek át a másvilágra. (Ebben az államban van a legtöbb kivégzés az USA-ban.)


A vitatott szer, a Pentobarbital

Amerikában egyetlen cég gyártja, de nem hajlandó szállítani belőle a méreginjekciós kivégzésekhez. Az Európai Unió már 2011-ben megtiltotta a szer exportját olyan országokba, ahol van halálbüntetés. Hogy honnan van az az adag, amivel most Villegast kivégezték, nem tudni.

A Pentobarbitalt Svájcban használják eutanáziához. Németországban kivételes esetekben és nagyon kis dózisban epilepsziások kezeléséhez alkalmazható, persze szigorúan csak receptre kapható. Már 15 gramm biztosan halált okoz egy átlagos testsúlyú embernél. Nagyon gyorsan mély eszméletvesztés következik be, lebénulnak az izmok, a szívverés és a légzés leáll.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség