Aktuális

Kiakadtak a szülők: a bíró szerint az orvosok lekapcsolhatják a baba életfenntartó gépeit

Bors

Létrehozva: 2017.04.11.

A szülei akarata ellenére az orvosok lekapcsolhatják a gépekről azt a nyolc hónapos kisbabát, Charlie Gardot, aki egy ritka genetikai betegséggel született, döntött a bíróság. Az ítélethozatalkor egy hangos „nemet” lehetett hallani a tárgyalóteremben. A szülőket teljesen letaglózta a legfelsőbb bírósági döntés, és nem értik, a bíró miért nem adott legalább egy esélyt Charlienak, hogy kezeljék, közölte a család ügyvédje.

A szakorvosok szerint itt az ideje, hogy lekapcsolják az életfenntartó gépekről a kisfiút, aki egy ritka genetikai betegséggel született, és agykárosodása is van miatta. Döntésükbe világhírű orvosokat is bevontak, akik egyetértettek velük.

A kora harmincas éveikben járó szülők – a postás Chris Gard és Connie Yates Londonból – viszont nem értenek ezzel egyet, azt szeretnék elérni, hogy engedélyezzék nekik, hogy elutazhassanak a picivel az Egyesült Államokba, hogy ott kezeltessék őt.

A bíró, aki az elmúlt három napban a bizonyítékokat elemezte, és a gyereket is meglátogatta a kórházban – úgy döntött, le kell állítani a gépeket, mert csak így halhat meg méltósággal, „meggyőződésem, hogy ezzel szolgálom leginkább Charlie érdekeit”. Emellett meg is dicsérte a szülőket a kampányuk miatt, és méltatta az odaadásukat is.

Charlie augusztus 4-én született a mitokondriális betegségek egy fajtájával, amely fokozódó izomgyengeséget és agykárosodást okoz.

A szülei két hónapja indítottak gyűjtést a kezelésére a GoFoundMe-n, 1,2 millió fontot (440 millió forintot) akartak összeszedni a fiú kezelésére. Ez végül vasárnap össze is gyűlt mintegy 80 ezer ember felajánlásából.

A bíró által felkért ügyvéd, aki csak a csecsemő érdekeit kellett, hogy figyelje, szintén a gépek lekapcsolása mellett állt, szerinte ugyanis az amerikai kezelés igencsak kísérleti, és nincs valós esély arra, hogy az Charlie állapotán vagy életminőségén bármennyit is javítana. Szerinte csak a fiú haldoklása folytatódna tovább.

A GoFoundMe a bíróság döntése után úgy fogalmazott, hogy beszélni fognak a szülőkkel, így mi legyen az összeggel, és hogy tudnák őket támogatni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713402015
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135310_auto_resized.png
metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139652_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Zelenszkij már türelmetlen: „Ukrajnának szüksége van arra, hogy az Európai Unió teljesítse, amit ígért”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713402015
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713402015
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713402015
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713402015
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni