Aktuális

Kettétörte a rábízott egyéves csecsemő gerincét, amíg az anya vásárolni volt

Bors

Létrehozva: 2020.10.09.

Egy texasi édesanya az élettársára, Ubence Ruben Hernandezre bízta három gyermekét, amíg ő elment bevásárolni, ám mire hazaért borzasztó látvány tárult a szeme elé. 

Az egyéves gyermeke kettétört gerinccel, mozdulatlanul feküdt a földön. 

Egyelőre a nyomozók sem tudják pontosan, hogy mii történhetett abban a szűk időintervallumban, amíg szeptember 22-én Hernandez magára maradt a gyerekekkel. 

Mindössze annyi biztos, hogy a végzetes délutánon a szomszéd hallotta meg a 36 éves férfi segélykiáltását, aki azonnal átszaladt a családhoz. Amikor meglátta a mozdulatlan gyereket a földön, aki akkorra már nem lélegzett, rögtön megkezdte az újraélesztést. Eközben az egyéves legidősebb testvére hívta a segélyközpontot, ám mielőtt a mentők kiérhettek volna az anya is hazatért a vásárlásból.

A nő berohant a kórházba gyermekével, de a csecsemő addigra már halott volt.

A halottkém megállapította, hogy a gyerek tompa tárgy által okozott gerinctörés miatt veszítette életét. 

A rendőrség két nap múlva letartóztatta Hernandezt, aki először beismerte, majd tagadta a gyilkosságot. 

– Ember! Nem én okoztam ezt, haver! – mondta a szerdai bírósági tárgyaláson a gyanúsított. 

Amikor kiderült, hogy a halott gyermek testén több, bántalmazásból származó sérülést is találtak, az anyát is elővették. A nyomozók ugyanis úgy gondolják, a nő tudott arról, hogy a férfi rendszeresen bántalmazza a gyermekeit, mégsem tett semmit a védelmük érdekében. Azt nem tudni, hogy a másik két gyermeket megvizsgálták-e már, és ha igen, találtak-e rajtuk verés okozta zúzódásokat. 

– Régóta dolgozom családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyeken, de ilyen kicsi gyermeket ennyire  brutálisan összezúzva még sohasem láttam – nyilatkozta az ügyről Gilbert Guerrero rendőrfőnök. 

Mint kiderült, Hernandeztől nem állt távol az erőszak vagy a gyilkosság. 2002-ben rablás és gyilkossági kísérlet miatt letartóztatták, de akkor csupán feltételes börtönbüntetést kapott. Egy évvel később, 2003-ban azonban már gyilkosság miatt csukták le, amiért 5 évet ült. 

A tárgyalás hamarosan folytatódik, melynek legfőbb célja a bíró szerint nem más mint, hogy igazságot szolgáltassanak a meggyilkolt gyermeknek. Jelenleg azon dolgoznak, hogy minél több bizonyítékot és információt összegyűjtsenek, hogy megtudják, mi is történhetett pontosan a végzetes napon. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132622_auto_resized.jpg
origo.hu

Megtörtént minden szülő rémálma: elkapta egy hullám a gyereket - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713288312
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713288312
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte