Aktuális

Két nap után talált rá szomszédja a brutálisan bántalmazott idős férfira Miskolcon

Bors

Létrehozva: 2020.11.28.

Szörnyű megpróbáltatásokat kellett átélnie egy idős miskolci férfinak, akinek az ismerősei előbb betörtek hozzá, brutálisan bántalmazták, majd egy székhez kötözve magára hagyták. Az áldozat a szomszédjának köszönheti az életét, aki még időben rátalált.

Két férfi az egyik nyugdíjas ismerősük háza előtt sétált el még 2017 novemberében Miskolcon, amikor meglátták, hogy az idős férfi bent tartózkodik. Elhatározták, hogy bemennek a házba és megszerzik az értékeit. L. J. és L. Zs. az ajtót betörve jutottak be az ingatlanba, ahol az idős férfi meghallotta a zajt, a bejárati ajtóhoz ment, de mire odaért, a betörők azonnal ütni kezdték a náluk lévő lécdarabokkal.

Ezt követően egy székhez kötözték, majd több órán keresztül, „megalázó és kíméletlen módon” bántalmazták, miközben pénzt követeltek tőle. A sanyargatás hatására férfi elmondta, hol tartja az értékeit. A kegyetlen ismerősök elvették a férfi pénzét és a bankkártyáját , majd a hosszabbítóval lekötözött sértett száját leragasztották, és elhagyták az ingatlant. Később visszamentek, majd újra megkötözték, mert sikerült kiszabadulnia.

A távozó rablók a férfi bankkártyájáról felvett pénz egy részét ruhaneműkre és mobiltelefonra költötték. A nyugdíjas áldozatot szomszédja 2 nap elteltével a székhez kötözve, legyengült állapotban találta meg. A támadók több órán keresztül, kitartóan és kíméletlenül bántalmazták az idős férfit, minek következtében maradandó fogyatékosságot eredményező koponyasérülést szenvedett.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék L. J. vádlottat 12 év, L. Zs nevű társát pedig 14 év fegyházra ítélte nem jogerősen. Az egyikük korábban elismerte, hogy a helyszínen volt, de a felelősséget a társára hárította. A másikuk még azt is tagadta, hogy ott lett volna. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. A gyomorforgató ügy tárgyalása kedden folytatódik a Debreceni Ítélőtáblán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól