Aktuális

„Tudom, hogy vékony vagyok, de nagyon egészséges is” – elképesztően keskeny dereka miatt kezdik ki a szexi modellt

Bors

Létrehozva: 2021.03.03.

Döntsék el Önök. Túl vékony vagy még teljesen normális?

A brazil Lunna Leblanc egyre népszerűbb nem csak hazájában, de a világ más pontjain is, ami nem csoda, hiszen szexi fotóit fizetős OnlyFans-oldala mellett az Instagramon is előszeretettel megosztja. Ám természetesen vannak olyanok, akik nem feltétlen repdesnek az örömtől, ha a képeit nézegetik.

Lunnának ugyanis egészen vékony, keskeny dereka van, ami bizonyos szögből nézve valóban eléggé természetellenesen fest.

A 23 éves szépség azonban azt állítja, hogy az 55 centi átmérőhű dereka egyáltalán nem valami extra dolog, és sok esetben csak a pózolás miatt látszik ennyire vékonynak. És mindenkit megnyugtatott, hogy étrendjét és edzéstervét is profi szakemberek felügyelik.

Tudom, hogy vékony vagyok, de nagyon egészséges is, és nem követek semmilyen őrült diétát, és úgy sikerült nagyon sokat fogynom, hogy semmi hülyeséget nem csináltam, csak kiképeztem magam dietetikából

– meséli a brazil lány, aki elégedett testével és esze ágában sincs változtatni eddigi életén.

Lunna egyébként korábban a Playboy-magazin címlapján is szerepelt, amihez még Ferenc pápa áldását is, ám érthető módon ilyen jellegű imákat nem kaphatott meg a katolikus egyházfőtől.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól