Aktuális

Keresztes Ildi: Keménynek tűnök, de nem vagyok az!

uv

Létrehozva: 2019.05.22.

Törékeny madárkának érzi magát az énekesnő, aki a teste mellett a lelkét is igyekszik edzeni. Pszichológussal, meditációval, utazással keresi az egyensúlyt.

Forrás: Végh István

Ki gondolná, hogy Keresztes Ildikó a maga karakán jellemével és a hozzá kapott jellegzetesen mély, rekedtes hangjával igazából nem is olyan kemény, mint amilyennek hisszük? És hogy ez az acélos személyiség nem több, mint egy álca, ami mögött egy hiperérzékeny lélek rejtőzik? Pedig így van, a titokról a Borsnak maga az énekesnő rántotta le a leplet. 

– Egy pszichológus rögtön leképezett, hogy ez az óriási páncél és keménység valaminek a leplezése, mert igazából rettentően érzékeny vagyok, mondhatni egy törékeny madárka. De tudom, hogy nehéz ezt elképzelni, hiszen kaptam egy ilyen hangot, és saját magam is félig nőnek, félig férfinak érzem magam – kezdte lapunknak Ildi, aki egy percig sem titkolja, hogy volt, amikor szakember segítette tovább az úton. 

– Mi, emberek két dologból vagyunk összetéve: testből és lélekből. Csakhogy nálunk, itt Európában a kultúra csak a testtel foglalkozik, és rosszul kezeljük magát a pszichológushoz járást is. Még ott tartunk, hogy „jaj, szegény, ez bolond, depressziós”... Holott a testünk mellett a lelkünket is kellene edzeni, mert ha csak az egyiket etetjük, a másik elhal, és nem lesz egyensúly.
Így az énekesnő, ha teheti, igyekszik a lelkét is táplálni, legyen szó pszichológus tanácsairól vagy otthoni meditálásról. 

– Nemcsak akkor kell kapaszkodót és segítséget keresni, ha baj van, hanem folyamatosan kell ápolni a lelkünket. Egyből új erőre kapok, ha meditálok, de legjobban az utazás kapcsol ki. Amikor más a levegő, a fények, a színek, a hangulat... – árulta el Ildi, aki szerint a művészeknek mindig is nehezebb lesz megtalálni a balanszt.

– Minden művész bolond. Én is. Ilyen lelkülettel pedig óhatatlan, hogy sokkal nagyobb rezgéssel éljük meg az éle­tünket, a szakmánkat, amit a szervezetünk néha nehezen visel. De negyven fölött, ahogy az ember kezd „megbölcsülni”, másképp viszonyul már magához. Én is ezt teszem, és keresem, kutatom, akarom az egyensúlyt

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713462912
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713462912
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713462912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713462912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze