Aktuális

Kemény Dénes elárulta, miért nagyon fontos a vakcina

Bors

Létrehozva: 2021.04.14.

7-8 millió beoltott, védett magyar állampolgárt tervez a kormány júniusra, ez szükséges ahhoz, hogy szabadabb legyen a nyarunk. Ehhez azonban még több ember kell, aki regisztrál az oltásra. A kampány egyik népszerűsítője Dr. Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatottal három olimpiai bajnoki címet szerző sikerkapitány.

Forrás: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

Miért döntött úgy, hogy a nevét adja a kezdeményezéshez.

Számomra állatorvosként egyértelmű, hogy a védőoltás jelent megoldást, benne van a nevében: védőoltás! A készítők egy filmet vettek fel felem, ez lesz majd látható a csatornákon. 7-8 millió beoltott már kellő védettséget jelenthet. Ezért is fontos, hogy mindenki oltassa be magát. Talán érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy az összes 14 évesnél idősebb fiatal is kapja meg az oltást.

Ez elkerülhetetlen lesz?

A Pfizer már dokumentálta, hogy a vakcinája alkalmas lesz a számukra. Egyrészt őket is jobban védi a fertőzéstől, de ennél is fontosabb, hogy kevésbé tudják majd fertőzni az idősebbeket. Oltás nélkül ennek a kockázata fennáll.

Sokan tartanak az oltások hatásaitól. Önnek voltak tünetei?

Én nyugati vakcinát kaptam, a Pfizert. Az első után nem éreztem a semmit, a másodikat követően voltak apróbb problémáim. Három-négy órás izomfájdalomról beszélek, szóval ennyivel megúsztam. A családom többi tagja orosz vakcinát kapott, senkinél sem jelentkeztek komolyabb tünetek.

A családjában mindenki egészséges?

Szerencsére igen. Édesapám, Fecsó januárban lesz 90 éves, 80 éves nevelőanyámmal élnek Dobogókőn. A lehető legkevesebb találkozással egészségesek maradtak, s már a vakcinákat is megkapták.

A sport területén milyen áttörést hozhat a beoltottak növekedő száma?

Mindannyian várjuk, hogy a szurkolók ott lehessenek a pályákon. Buborékban, hermetikusan elzárt körülmények között versenyeznek a sportolók, de még ez sem garancia arra, hogy megóvjuk magunkat a fertőzéstől. Magam is voltam olyan viadalon, ahol a buborék ellenére lett koronavírusos például egy bíró. A vízilabdában pedig láthattuk, hogy mennyien fertőződtek meg a járvány alatt.

Félnek a japánok

Idén nyáron a tokiói olimpia lehet a legfontosabb sportesemény a világban. Az már eldőlt, hogy külföldi nézők nem lehetnek ott Japánban, Kemény Dénes azonban el tudja képzelni, hogy japán szurkolók sem lehetnek ott a helyszínen.

- Japánban egyelőre minimális az átfertőzöttség. Most odamegy több, mint tízezer sportoló, plusz az edzők és a vezetők, nem akarják kitenni magukat a fertőzés veszélyének – mondta a Metropolnak Kemény, aki szerint ugyanakkor az olimpia fontos, mivel több ezer sportolónak lehet ez az utolsó, vagy az egyetlen esélye az ötkarikás sikerre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711613411
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711613411
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087670_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: elárulták, hogy mi az oroszok célja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089072_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711613411
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084801_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 27.: a Halaknak kiélesednek az érzékei, a Skorpió jeleket kap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711613411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"