Kedvesével lazított a fideszes Halász János – fotó

Halász János, a Fidesz frakció-szóvivője nyarának egy részét Balatonfüreden töltötte. Legalábbis annak a fotónak a tanulsága szerint, amelyet a Bors szerkesztősége kapott meg a napokban. A politikust ezen a képen épp egy intimebb pillanatban sikerült elkapni egy kávézóban. Lapunk megérdeklődte Halász Jánostól, hogy kivel is töltötte ezt az alkalmat.

– A kedvesemmel jártunk Balatonfüreden. 2010-ben váltam el, de a munkám ellenére már előtte és azóta is mindig igyekeztem és igyekszem a családomat nem kitenni a nyilvánosság okozta tehernek. Persze ez nem sikerülhet mindig – nyilatkozta a fideszes politikus, aki ennek ellenére most hozzájárult, hogy lehozzuk az őt és párját ábrázoló fényképet.

A Fidesz szóvivője Balatonfüreden turbékolt a párjával