Aktuális

Élet-halál közé küldte saját fia a kecskeméti apát, mert nem engedte be a házba

Bors

Létrehozva: 2021.06.14.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 novemberében egy családi veszekedés után egy konyhakéssel hasba szúrta az apját.

A vádirat szerint a vádlott az apjával és az anyjával élt közös háztartásban egy kecskeméti családi házban. A férfi ittas állapotban időnként kötekedett és agresszív volt, a vádlott és apja között időről időre vita alakult ki, sőt tettlegesség is előfordult.

2017 májusában a vádlott a közös otthonukban a sértettet ittasan egy baltával fenyegette, ami miatt a rendőrséget is kihívták, majd pszichiátrián is kezelték.

2020. november 9-én este a vádlott és apja ismét összevesztek, ami miatt a vádlott távozott otthonról és az éjszakát egy ismerőse házának melléképületében kívánta tölteni.

Éjjel 11 óra körül azonban a vádlott váratlanul hazatért, de szülei nem akarták a kapun beengedni. A vádlott ettől haragra gerjedt, a kiskaput berúgva bement az udvarra. Itt az apjával ismét vitatkozni kezdett és eközben egy nála lévő konyhakéssel egyszer hasba szúrta az apját. Ezután a vádlott ismét távozott otthonról.

A sértett a szúrás miatt a mellüregbe hatoló, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett, ami 8 napon túl gyógyult. A rendőrök a vádlottat november 10-én őrizetbe vették, majd a bíróság letartóztatta.

Az Ügyészség beszámolója szerint a büntetett előéletű vádlottat a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól