Aktuális

Kávé és B-vitamin kombóval vészelje át a frontot!

Zs.V. 

Létrehozva: 2018.03.09.

<p>Fáj a feje? Levertnek érzi magát? Nem csoda: pár nap alatt helyenként 25 fokot nőtt a hőmérséklet. Készüljön fel, ez még csak a kezdet, mert a következő napokban még melegebb lesz!</p> <p></p>

Forrás: Thinkstock

Egy héttel ezelőtt még vacogtunk a helyenként –10, –20 Celsius-fokos hidegben, most hétvégére pedig megérkezik a kikelet, az akár 16-20 fokos meleggel.

A hirtelen hőmérséklet-változás leginkább a betegekre, idősekre és a gyerekekre jelent veszélyt, mégis a fiatal felnőttek kérték a legtöbb segítséget vélhetően emiatt. Az utakon sem vagyunk biztonságban.

Az Időkép munkatársa a Borsnak elmondta: a legnagyobb hőingás a Bakony környékén volt. Ott március elsején hajnalban a hőmérséklet elérte a –20, –25 fokot, míg szerda hajnalban –1, +1 fokot mértek.

Ez 25-26 fokos különbséget jelent egy hét alatt. Baranya megyében a pécsi régió is hasonlóan változékony volt. A hónap elején –5, –8 fokokat mértek napközben, míg kedden már 10 fokig is felkúszott a hőmérő higanyszála.

Kik vannak igazán veszélyben?

Az emberek nagy részének igazi kín ez az időszak, még azok szervezetét is megterheli az extrém hőmérséklet-változás, akik általában könnyedén viselik a frontokat. A mozgásszervi problémákkal szenvedők már napokkal a tényleges melegfront előtt megérezhetik a változást, mert az ízületi fájdalmak felerősödnek.

– Mindenki nagyon figyeljen oda, hogy a megszokott gyógyszereit bevegye! – kezdte lapunknak dr. Bense Tamás háziorvos.

– Ha bármilyen rosszullét jelentkezik, vagy furcsán érezzük magunkat, irány az orvos! A krónikus betegeknél sokkal nagyobb a lehetőség arra, hogy komolyabb problémák jelentkezzenek.

Tudta-e?

A frontoknál a légnyomás és a hőmérséklet is megváltozik? A melegfrontnál előbbi hirtelen csökken, utóbbi pedig nő, ez okozza a kellemetlen tüneteket. Nő a reakcióidőnk, emiatt több a baleset az utakon.

Melegfront alatt leesik a vérnyomás

A háziorvos lapunknak viccesen megjegyezte, a frontokat B-vitaminnal könnyebben „túléljük”.

– Ez a vitamin az idegrendszert segíti, ami valljuk be, ilyen időszak alatt jól jön, mert a hőmérséklet-változásoktól feszültebbek, türelmetlenebbek lehetünk. Emellett a C- és D-vitamin, ami segít, de ezeket a mindennapi életbe is érdemes beiktatni. A folyadékpótlás is fontos!

Ha a szervezetünk egészséges, és jó az állóképességünk, akkor a természet akadályait is könnyebben vesszük – magyarázza a doktor, aki jó hírrel szolgál a kávéimádóknak.

– Nyugodtan ihatjuk a már megszokott feketénket, erről az élvezetről nem kell lemondanunk. Sőt a kávé sokat segíthet melegfront alatt, mert ilyenkor a vérnyomásunk leesik, ezen pedig segít a kávé.

Sétáljon, ha nem jön álom a szemére!

A következő napokban sokan panaszkodhatnak álmatlanságra. Az orvos szerint fárasszuk le magunkat.

– Az esti séta jót tehet azoknak, akik nehezen tudnak elaludni mostanában. Töltsünk minél több időt a szabadban! Ha nem megy az alvás éjszaka, akkor ne erőltessük! Forgolódás helyett inkább olvassunk egy kicsit! Ha lefárasztjuk magunkat, sokkal könnyebb lesz az elalvás, de a következő napokban még így sem biztos, hogy olyan mélyen tudunk pihenni, mint szoktunk – mondta  dr. Bense.

Jellemző tünetek:

Fejfájás, migrén, alvászavar, vérnyomás-csökkenés, reakcióidő növekedése, fáradékonyság, depresszió, szorongás

Tolongnak a betegek Zircen

A Veszprém megyében található Zirc is azon települések közé tartozik, ahol a legnagyobb volt eddig a hőmérséklet-változás. – Sokkal többen jöttek hozzám, mint általában szoktak – kezdte Zirc egyik háziorvosa, dr. Wittman József.

– Hétfőn átlagosan 60-70 betegem szokott lenni, most körülbelül 90-en voltak. Hasonló volt a kedd is. 30-40 beteg helyett 50-en tolongtak az ajtóban, és nem az influenza tünetei miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713497416
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497416
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497416
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze