Aktuális

Kati az ország legnagyobb nyuszija – videóval

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2015.12.07.

A lakásban tartható hobbinyulak ára nem olyan magas, mint egy fajtatiszta macskának vagy kutyának, de nagyon kedves játszótársak tudnak lenni, és nem igényelnek akkora törődést. Hétvégén Szikszón volt a III. Országos Nyúlkiállítás. A legszebb példányokat mutatjuk be.

Borisz – Törpe hotot nyúl

Kincses Éva: – Németországból szereztem, most hároméves. Fehér színű, de jellegzetessége a fekete folt a szeme körül. Viccesen „vérnyúlnak” hívjuk, mert hajlamos a harapásra. Ára: 22 ezer forint.

Kati – Német óriás szürke nyúl

Bodó Sándor: – Februárban lesz egyéves, és most 8 kiló körül van a súlya. A nagysága ellenére a panelban is jól érzi magát. Jellemzője, hogy a testéhez képest is óriási a füle. Ebben a fajtában van fehér, fekete, vasderes, kék és sárga. Katinak a szürke színe adja a ritkaságát.

Amika – Angora lány

Zahoránné Ágika: – Egyéves nyúl. A gyapja jól fonható, ezért nyírják, és pulóver, sapka, sál, kesztyű is készülhet belőle, de reumásoknak az ebből készült takarót is ajánlják. A gyerekek is nagyon szeretik, mert jól viseli, ha fésülik. Kiállításra ritkán viszik. Az ára 15 ezer forint körül van.

Babi – Lepketarka óriás nyúl

Kiss József: – A nevét onnan kapta, hogy az orra körül, a fehér bundáján fekete, lepke alakú folt van. Babi különlegessége a hátán végighúzódó fekete folt. Türelemjáték és tenyésztői kihívás ezt az alakzatot kialakítani. Babi szobatiszta, és a macskával vagy a kutyával is jól elvan. 30–60 ezer forint az ára.

Itt pedig az eseményen készült videónk:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!