Aktuális

Karácsony a picivel: vonjuk be a gyereket az ünnepi készülődésbe

Bors

Létrehozva: 2017.12.18.

Napokig járni az ajándékok után, fényesre suvickolni a lakást, sztárséf módjára csodás menüt varázsolni a vendégek elé, nem könnyű feladat, főleg, ha pici gyerek is van a családban. Elmondjuk, mire figyeljünk oda, hogy az ünnep a legkisebbről szólhasson – idegeskedés és baleset nélkül.

Forrás: Thinkstock

Alakítsunk ki közös hagyományokat

A legfontosabb, hogy az ünnepvárás időszaka a pici számára ne a szorongó szülőket, hanem a készülődés örömét jelentse. Jó, ha már a baba érkezését követő években kialakítjuk a közös családi hagyományainkat. Neki még az élmények, és nem a külsőségek fontosak: a kis karácsonyfa is éppen olyan varázslatos, mint a plafont verdeső fenyő, és készüljünk fel rá, hogy lehet hogy a kartondoboz lesz a legérdekesebb játék. 

A rokonok is besegíthetnek

Hogy elkerüljük a kicsi napirendjének felborulását és a rokonlátogatással járó nyűgösködést, próbáljuk meg otthon, a megszokott környezetében tölteni az első szentestéket. Az ajándékozás természetesen történhet nagyobb családi körben is, de a nagytakarításról nyugodtan lemondhatunk, egyik rokon sem fogja végighúzni az ujját az ablaktáblákon. A főzést illetően sem szégyen a vendégek közreműködését kérni – biztosan szívesen segítenek a nagyik, nagynénik a leves, a sütemények, vagy éppen a húsok elkészítésének átvállalásával. 

Vigyázzunk az allergénekkel!

A szakember viszont nem javasolja a 12 hónap alattiaknak az allergéneket tartalmazó diós-mákos bejgli, csokik, szaloncukrok és mézes ételek fogyasztását. – A töltött káposztából is csak egyéves kor fölött kapjon a gyerek, feltéve, ha a töltelék szárnyas húsból készült. Hagyományos szilveszteri étkeket, mint például lencsefőzeléket, virslit is csak a nagyob­baknak adjunk! A legbiztosabb, ha olyan bababarát fogásokkal készülünk, amit már ismer és szeret, így biztosan elkerülhetjük az ünnepeket beárnyékoló hasfájást, hasmenést – figyelmeztet a szakember.

Édes, de nem cukor

Lehet, hogy mi már épp fogyókúrázunk, de jobb, ha elkerüljük a mesterséges édesítőszereket. Vagy ha más nem, nézzünk utána, hogy olyan „műcukrot” használjunk, amiből az egész kicsik is ehetnek.

Ne legyen túl zsíros a babamenü

Dr. Karoliny Anna, a Czeizel Intézet csecsemő- és gyermek-gasztroenterológusa szerint a menü összeállításánál feltétlenül készüljünk a csöppség étrendjének megfelelő változatokkal is. – Bizonyos klasszikus finomságokból – életkorától függően – már ő is csipegethet, de semmiképpen ne kerüljön a tányérjára túl zsíros vagy fűszeres étel. 8-9 hónapos babák már eszegethetnek a szárnyasokból és a szálka nélküli halakból, amelyeket lehetőleg olaj helyett a sütőben süssünk. A sütőtököt és a húslevesben főtt zöldségeket az egészen picik is megkóstolhatják, a 9-12 hónaposak pedig megismerkedhetnek a minimális zsiradékkal készült halászlével és a gesztenyés bejglivel, túrós süteményekkel. Köretek közül részesítsük előnyben a párolt rizst, zöldségpüréket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137449_auto_resized.jpg
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138953_auto_resized.jpg
vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713414910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713414910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713414910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni