Aktuális

Kandech Evelyne édesapja könnyek közt vallott, ezért nem lesz ott lánya temetésén

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.10.21.

<p>Álmatlanság gyötri Kandech Evelyne Sierra Leone-i édesapját. Ahmed Bharin Kandeh egy néhány héttel ezelőtt még beszélt a nagybeteg lányával, de fogalma sem volt arról, hogy soha többé nem látja majd viszont magyarországi gyermekét.</p>

Kandech Evelyne szervezete a hétvégén adta fel a harcot. A magyar énekesnő egy pécsi kórházban küzdött a halálos kórral, és végig hitt a gyógyulásban. Mint a Bors megírta, a Megasztárból ismert előadóművész Sierra Leone-i édesapja Pécsett tanult közgazdaságot, és megismerkedett egy magyar lánnyal. Együtt tervezték leélni az életüket, ám Evelyne születése előtt a férfit hazarendelték katonának. Ahmed nem tért vissza többé hazánkba. Ott alapított családot, két lánya és két fia született. Evelyne-nel csak akkor találkozott, amikor az itthon már ünnepelt énekesnőt egy tévéstáb kiutaztatta az édesapjához. Attól kezdve a Facebookon tartották a kapcsolatot. Evelyne sosem volt képes feldolgozni, hogy szeretett édesanyja néhány évvel ezelőtt elhunyt.

„Említette, hogy van egy kis betegsége

Nagyon szerettem a lányomat, és fáj, hogy alig volt időnk egymásra. Így hozta az élet. Ezt életem végéig bánni fogom – mondta a Borsnak a gyászoló férfi, aki felidézte az utolsó beszélgetésüket is.

– Említette, hogy van egy betegsége, de azt hittem, hogy tényleg csak egy semmiségről van szó. Valószínűleg nem akarta, hogy a testvéreivel izguljunk miatta – magyarázta Ahmed.

„Képtelen vagyok aludni”

Az apa felidézte a szívfájdító utolsó beszélgetésüket.

– Amióta tudom, hogy a legnagyobb lányom nincs többé, képtelen vagyok nyugodtan aludni. Állandóan rá gondolok. Azon jár az eszem, hogy vajon miért alakult így az életünk. Minden vágya az volt, hogy még egyszer találkozzunk az életben, átöleljük egymást, de a sors kegytelen volt hozzánk és ez már nem adatott meg nekünk – emlékezett szomorúan Ahmed, akit az is bánt, hogy a távollétében helyezik majd Evelyne-t örök nyugalomra.

Nincs miből ide utazni

Sajnos nem tudok elmenni a temetésére, hiszen nem állok úgy anyagilag, hogy ki tudjam fizetni az utazást – fejezte be Ahmed.

Munkatársunkat megkereste Evelyne egyik húga is.

– Bár földrajzilag távol éltünk egymástól, lelkileg nagyon is közel állt hozzám. Sokat beszélgettünk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713468010
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713468010
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713468010
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713468010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze