Kálomista Gábor: Az Elk*rtuk történelemi filmnek tekinthető, mert egy történelmi eseményt visz filmvászonra

Ön szerint szükség van ilyen és ehhez hasonló filmekre, mint az Elk*rtuk?

– Szerintem sok ilyen filmre lesz szükség, hiszen az Elk*rtuk történelemi filmnek tekinthető, mert egy történelmi eseményt visz filmvászonra. A magyar filmgyártás nagy hiányossága, hogy nem dolgozza fel a velünk élő történelmet. Mintha kissé félve tekintenénk a múltunkra, mintha nem akarnánk tisztázni a dolgokat. Nyugodt lélekkel nem lehet lezárni a múltunkat, ha ilyen események állnak a hátunk mögött. Mint ahogyan muszáj lenne emlékezni a rendszerváltásra, a II. világháborúra, Trianonra, sőt, szerintem még 1956-ban is van annyi, hogy újabb filmek készüljenek a témáról. Hozzá kell tennem, az őszödi beszédet követő események egyáltalán nincsenek kibeszélve, mert ha beszélünk róla sokkal könnyebb lesz lezárni ezt a fiatal magyar demokrácia testén éktelenkedő sebet – mondta a Metropol-nak Kálomista Gábor.

Mi a személyes véleménye 2006. október 23-án történtekről?

– Sokkal rosszabb, mint amit majd a film tükröz. Az Elk*rtuk egy megtörtént eseményt mesél el a hozzánk jutott dokumentumok alapján, hogy a hitelessége a lehető legalaposabban legyen alátámasztva. Elkészítését komoly kutatómunka előzte meg, olyannyira, hogy egészen döbbenetes dolgokra találtunk rá. Még számomra is meglepő információk derültek ki, melyeket természetesen beépítettünk a filmbe. Egy demokráciában, egy kormány, bárhogyan is bújjon el Brüsszel védőszárnyai alá, nem teheti meg a népével, amit akkor megtettek Budapest utcáin. Az akkori események egyes főszereplői ma is úgy gondolják, hogy mindaz, ami történt helyes volt, én azonban ennek éppen az ellenkezőjét gondolom. 

Hol volt akkor azon a bizonyos napon?

– Bevallom, a kíváncsiság kihajtott néhányunkat a Szabadság térre és környékére, így az ott történtekről személyes tapasztalataim vannak. Egészen megdöbbentő forradalmi hangulat uralkodott ott. Az ember akkor is azt gondolta, hogy megbocsáthatatlan bűn és vétek történt ebben az országban. 

Találkozott-e mostanában a film készítése kapcsán olyan egyszerű emberekkel, akik akkor ott voltak az utcán?

– Rengetegen kerestek meg személyes élményekkel, sőt akkor készült filmfelvételekkel, fotókkal. Ezekből néhányat használunk is a filmben. Megdöbbentően sokan vannak azok, akikben nagyon mély sebeket hagytak az akkor történtek mind fizikailag, mind lelkileg és ezeket azóta sem tudták kibeszélni. 

Fél attól, hogy bárki bepereli a film miatt?

– Egyáltalán nem. Ez a film nem állít semmit, hanem egy megtörtént eseménysort követ. A film célja nem az, hogy a nézőket bármilyen módon befolyásolja, hanem az, hogy bár nem dokumentarista eszközökkel, de minél hitelesebben próbálja bemutatni az akkor történteket. A valóságnál ugyanis senki nem tud erősebb forgatókönyvet írni.

Miért éppen külföldi a rendező?

– Nem úgy kezdtünk neki a munkának, hogy külföldi rendezőt keresünk. Maga a téma olyan módon ijesztett meg embereket, hogy végül nem is nagyon maradt más választásunk, minthogy hozzunk egy külföldi rendezőt. Sok külföldi, norvég, lengyel, amerikai és olasz rendező került szóba, végül az angol Keith English volt az, aki egészen másképpen próbálta megközelíteni a történetet. Azok a külföldi alkotók, akikkel tárgyaltunk sokszor azt hitték, hogy túlzásokba esik a forgatókönyv, ám amikor megmutattuk nekik mit mutatott a Híradó vagy a CNN, akkor azért elkerekedett a szemük.  Nagyon jó döntés volt egy külföldi rendező: egy külső szem nézi az eseménysort, olyan ember, akit semmi nem befolyásolt. A rendező kiválasztása után már egyenes útja volt annak, hogy a film operatőre is egy világszinten is kiemelkedő külföldi legyen, a spanyol Josep M. Civit, aki Almodovárral (Eleven hús) és Brian De Palmával (Dominó) is dolgozott. Keith English kész forgatókönyvet kapott, azt próbáltuk elérni, hogy az is valósuljon meg, amiben ő maximálisan partner volt. 

Hogyan került a téma, az ötlet a Megafilmhez? 

– Egy fiatal forgatókönyvíró , a 28 éves Bendi Balázs keresett meg bennünket az ötlettel. Producertársam Helmeczy Dorottya beszélt vele, akkor mondta, tudja, hogy a Megafilm keresi a megfilmesítendő témákat, holott az itt fekszik az orrunk előtt. Elég bátrak voltunk hozzá, hogy belevágjunk. 

Ha idejön egy amerikai, aki semmit nem tud rólunk, a fővárost keveri Bukaresttel, megnézi a filmet, vajon mond a történet számára bármit is?

– Sokat beszélgettünk erről a rendezővel. Annyit mondott, ha ez Angliában megtörtént volna, náluk olyan hosszú már a demokrácia árnyéka, hogy a felelősök megkapták volna méltó büntetésüket, de úgy, hogy soha többé nem mehettek volna a politika közelébe se. Keith Englishnek volt még egy érdekes mondata, szerinte a Capitolium ostroma kísértetiesen hasonlított a 2006-os budapesti eseményekre. Bízom abban, hogy amikor ez a film megjelenik a nemzetközi piacon, mert komoly tárgyalásokat folytatunk ebben az ügyben, nem az jön majd át a filmvásznon, hogy ezek milyen jól rendet tettek és mennyire helyesen cselekedtek, hanem majd az események mögé lehet nézni. Hány törött új és borda, kilőtt szem, megnyomorított élet áll az eseménysorozat mögött? Milyen ördögi kör tudja kitalálni, hogy előre megtervezett módon hogyan próbálnak egyre nagyobb disznóságokat eltakarni egyre nagyobb disznóságokkal? Sok ehhez hasonló film készül világszerte, elég jó filmek, de Magyarországon a politikai krimi  eddig nem volt bevezetett műfaj.

Tud objektív lenni a film ennyire közel az eseményekhez?

– Így tud igazán objektív lenni, hiszen a benne résztvevők közül ma is nagyon sokan politizálnak, sőt próbálnak hatalmat szerezni vagy hatalmat gyakorolni. Igen, persze, ezzel a filmmel lehet majd vitatkozni. Érdekes szál, hogy amikor elkezdtük az adatgyűjtést nagyon sokan abból a nem igazán aktív politikusi körből, bár még néhányan ma is azok, akik akkor a kormányoldalhoz tartoztak, nagyon sok dokumentumot eljuttattak hozzánk. Voltak, akikkel beszéltünk is, természetesen kérve neve elhallgatását, teljes joggal. Ha már azt elérjük, hogy újra nyíltan lehet róla beszélni, már sokat tettünk.