Aktuális

Kalapáccsal verte agyon barátnőjét a mészáros

Bors

Létrehozva: 2021.12.05.

Horrorfilmbe illő módon végzett fiatal áldozatával a férfi.

Emberöléssel vádolnak Amerikában, közelebbről Georgia államban egy Cory James Slaughter nevű férfit. Az eset sötét pikantériája, hogy a feltételezett tettes vezetékneve magyarul annyit tesz: mészárlás.

a név kötelez

A CrimeOnline tudósítása szerint a rendőröket csütörtök délután riasztották egy családon belüli erőszakhoz, azonban sajnos későn érkeztek meg a helyszínre.

Slaughter akkorra már elhagyta a lakást, ahol vérbe fagyva bukkantak áldozatára, Ashley Dunn-ra. A nő gyilkosát négy óra leforgása alatt, egy közeli erdőben fogták el.

nem ez volt az első

A letartóztatott férfinek ráadásul bőven volt a rovásán Dunn megölése előtt is. Slaughter november 16-án szabadult a Bartow megyei börtönből egy januárban elkövetett bolti lopás, álnév használata, valamint egy rendőr személyi szabadságának korlátozása miatt, sőt: tavaly decemberben szexuálisan zaklatott egy 16 év alatti lányt, mely ügyből kifolyólag óvadék ellenében volt szabadlábon. Előtte egyébként már háromszor ült, különböző erőszakos bűncselekmények miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142076_auto_resized.jpg
origo.hu

Jön a hatnapos munkahét a Samsungnál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142642_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca