Koronavírus

Jön a kötelező koronavírus elleni oltás Németországban 

Bors

Létrehozva: 2021.12.02.

Módosítva: 2021.12.15.

Németországban komoly korlátozások várnak azokra, akik nem rendelkeznek koronavírus elleni védettséggel, tehát nincsenek beoltva vagy nem estek át a fertőzésen – jelentette be csütörtökön Angela Merkel kancellár.

A vírus terjedésének lassításához egy sor további korlátozást is bevezetnek, mert a Covid-19 miatt kórházba kerülők nagy száma miatt veszélybe került az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképessége.

Ebben a helyzetben közös erőfeszítéssel, a "nemzeti szolidaritás" eszközével minél gyorsabban meg kell törni a járvány eddigi legerősebb, negyedik hullámát - emelte ki Angela Merkel.

Ismertette, hogy előmozdítják az általános oltási kötelezettség ügyét is. Felkérik a Német Etikai Tanácsot (Deutscher Ethikrat), hogy az év végéig dolgozzon ki egy állásfoglalást, amelynek alapján meg lehet vitatni és el lehet dönteni az ügyet a szövetségi parlamentben (Bundestag). A kötelezettséget februártól vezethetik be.

Merkel azt is bejelentette, hogy 2022 februártól Németországban is kötelezővé tehetik a koronavírus elleni oltást, azt követően, hogy az erre vonatkozó javaslatot elfogadja a szövetségi parlament. A leköszönő kancellár személy szerint támogatja a kötelező oltást bevezetését és egyetért vele utóda, Olaf Scholz is - szúrta ki a Blikk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141550_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól