Aktuális

Jóban volt gyilkosával a felgyújtott Ferenc

G. J.

Létrehozva: 2015.07.03.

A meggyilkolt 73 éves K. Ferenc többször segített annak a fiúnak, akit elfogtak a rendőrök.

Mint arról a Bors csütörtökön beszámolt: kedden délután brutálisan összeverték Feri bácsit, majd rágyújtották a házát.

A rendőrség a bűncselekménnyel a 20 éves somogymeggyesi D. Kálmánt és 17 éves társát gyanúsítja. Kiderült: az áldozat szintén Somogymeggyesen élt 2012-ig, a fiú közvetlen szomszédjaként.

– Problémás gyerek volt, többször betört a szomszédokhoz.

Vékony testalkatával befért a szűk réseken. Ült fiatalkorúak börtönében is. Miután kiszabadult, mindenkivel elhitette, hogy jó útra tért. Ezért is megdöbbentő, amit tett – mondta Weisz József, Somogymeggyes polgármestere.

A helyiek szerint az idős férfi segített a fiúnak annak ellenére, hogy köztudottan zűrös alak volt. Miután vett egy házat Pusztaszemesen, tovább tartották a kapcsolatot, munkát is adott neki a felújításkor.

– Azért mentek a férfi házához, hogy értékeket tulajdonítsanak el tőle. Sikerült készpénzre szert tenniük, azonban kevesellték. D. Kálmán és fiatalkorú társa előre kitervelten újra visszament az ingatlanhoz, ahol az idős férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. A házból több értéktárgyat, mobilt és készpénzt vittek magukkal, majd felgyújtották az épületet – közölte dr. Szijártó István rendôr ezredes. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713432013
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134845_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött! Zuglói iskolából tűnt el Marsalkó Lilla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137585_auto_resized.jpg
vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713432013
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713432013
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713432013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni