Aktuális

Jó hír: akár egyetlen dózis Pfizer vakcina is védhet a koronavírus ellen

Bors

Létrehozva: 2021.02.19.

Már az első dózis Pfizer vakcina is 92 százalékos hatékonyságú védelmet biztosít a koronavírus ellen.

Forrás: AFP

A kísérlet eredményeit kanadai kutatók közölték a New England Journal of Medicine-ben. Ebben a résztvevő tudósok, Danuta Skowronski és Gaston De Serres kifejtették, hogy a Pfizer vakcinájának már az első dózisa is 92,6%-os védelmet nyújt a koronavírussal szemben. 

Hasonló eredményre jutottak a Moderna esetében is, amelynek már az első dózisa 92,1%-os védelmet képes kialakítani. 

A kutatók mindemellett hangsúlyozzák, hogy bár az eredmények bíztatóak, de azt jelenleg még nem tudják, hogy egyetlen dózis mennyi időre biztosítja a védettséget, ám az előzetes kutatások szerint a második dózis csak kicsivel biztosít több ellenállást – írja a Portfolio.hu oldala. 

A Pfizer egyelőre azonban mindenképpen kitart a kétdózisú adagolás mellett. Magyarázatuk szerint a vakcina alternatív adagolását még nem vizsgálták, így maradnak a hivatalos protokollnál, miszerint az oltóanyag két dózisát maximum 21 nap különbséggel kell beadni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139620_auto_resized.jpg
origo.hu

Hídpénzbotrány: itt van Karácsony embereinek szánalmas magyarázkodása és menekülése- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713421512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713421512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713421512
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni