Aktuális

Iványi Gábor: Ma is megkeresztelném Orbán gyermekét

Bors

Létrehozva: 2016.09.12.

Hiába vették el az egyházát, Iványi Gábor lelkész ma is azt állítja: ahogy Orbán Viktor kormányfő két gyermekét már megkeresztelte, ezt az unokájától sem tagadta volna meg.

Bár Orbán Viktor református, felesége, Lévai Anikó pedig római katolikus vallású, első két gyermeküket, Ráhelt és Gáspárt még Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője keresztelte meg.

A MET a metodistáktól vált ki a rendszerváltás előtt, és 2011-ig önálló egyházként működtek. Akkor azonban az Országgyűlés Fidesz-KDNP többsége velük együtt több mint száz felekezet egyházi jogállását szüntette meg. Ezzel az iskolákat, idősotthonokat és hajléktalanszállókat fenntartó MET elesett az állami támogatástól és az egyszázalékos szja-felajánlásoktól.

– Nem volt közöttünk baráti, bensőséges kapcsolat Orbánnal. Csak azt hittem, mindketten az egypártrendszert akarjuk eltörölni és a demokráciát akarjuk építeni. Ma már tudom, hogy ez csak vágyálom volt, csalódtam benne – mondta a Borsnak Iványi.

A lelkész ma is megkeresztelné a miniszterelnök gyerekeit, ahogy unokájával, Alízzal is megtette volna, akit nemrég kereszteltek meg katolikus szertartás szerint.

– Harag vagy sértettség nincs bennem Orbán tettei miatt, csak felháborodás. Ez nem azt jelenti, hogy bármit is megtagadnék, főleg egy gyermektől. Lelkipásztor vagyok, ez az én szolgálatom. De nem érzem úgy, hogy most valamiből kimaradtam – tette hozzá Iványi. A lelkész szerint a gyerekek jelleme nem attól függ, hogy ki keresztelte meg őket.

– Nem tudunk életük végéig garanciát vállalni arra, hogy a keresztség jellemes, önzetlen, tisztakezű, nem korrupt, nem harácsoló, vagyis a krisztusi elveket követő emberekké teszik őket. Abban bízom, hogy bátrak lesznek a jót választani. Minden jót kívánok Ráhelnek, Gáspárnak és a kis Alíznak is – zárta szavait Iványi.

Mint ismert, Orbán gyermekei közül Gáspár vette a legkomolyabban a hitét: társaival fiataloknak szervez istentiszteleteket. Iványi ma is az Orbán-kormány egyik legaktívabb bírálója. Nemrég mindhárom, három különböző köztársasági elnöktől kapott állami kitüntetését adta vissza Bayer Zsolt jobboldali újságíró Lovagkereszttel való állami kitüntetése miatt.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616109
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska