Aktuális

Itt a negyedik hullám kezdődátuma: Rusvai Miklós lerántotta a leplet

Bors

Létrehozva: 2021.08.04.

Szinte már be lehet írni a naptárba is.

Rusvai Miklós víruskutató szerint bár korábban úgy tűnt, hogy októberig meg lehet úszni a begyorsulást, ehhez ma már nagy szerencse kéne.

Kaposváron és Tatabányán is emelkedett múlt héten a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, Rusvai Miklós szerint azonban ez még nem a negyedik hullámot jelzi. A virológus arra számít, hogy a koronavírus járvány szeptember közepén robbanhat be újra.

"A múlt hét hétfőjén, keddjén nyilvánosságra került szennyvízadatokban, hét különböző szennyvíztelep mérései szerint emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja. Azóta viszont további növekedés nem volt tapasztalható. Lehet, hogy egy kis mértékű hullámzás megfigyelhető, de amíg ez nem tartós tendencia, addig megijednünk nem kell, önkéntes óvintézkedéseket pedig bevezethetünk ugyan, de járványtanilag még nincsen rájuk szükség. A maszkviselést is csak azoknak ajánlom jelenleg, akik valamilyen kockázati csoportba tartoznak vagy valamiért nem akarják oltatni magukat" - részletezte a szakember.

Hogy mi robbanthatja be a negyedik hullámot, az iskola, az őszi időjárás vagy a külföldi nyaralásból hazatérők, arról azt mondta: mindannyian együtt.

"A társadalmi érintkezések számának növekedésétől függ" - összegzett.

Rusvai Miklós a delta variáns miatt már most is lassú növekedésre számít az adatokban, és azt is hozzátette, hogy nem olyan ideális a helyzet, mint tavaly nyáron, amikor napokon át nem volt covidos halott, valamint alacsonyabb volt a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is.

"Ez az állapot nem tér vissza, folyamatosan növekvő szinttel kell számítanunk, de begyorsulni nagy valószínűséggel csak szeptember második felében fog a negyedik hullám, kis szerencsével még ezt is kitolhatjuk néhány héttel" - mondta még.

Ismert, tavaly szeptember legvégén, október legelején kezdődött az újabb járványhullám. Rusvai Miklós korábban idén is erre az időszakra tette, de a delta variáns kissé módosított a várakozásokon.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól