Aktuális

Ismét jelentkezett a kórházból a gördeszkás pap – így van most

Bors

Létrehozva: 2021.06.19.

Több mint két hónapja kezelik kórházban a gördeszkás papként ismertté vált rédicsi plébánost. Lendvai Zoltán atya egyre jobban érzi magát a bőrében, amit szerinte annak is köszönhet, hogy nagyon sokan imádkoztak érte.

„Szívből köszönöm mindnyájatoknak, akik imádkoztok értem –szívből köszönöm a sok-sok imádságot” - írta a Facebookon a gördeszkás pap. A fiatalok mentora hamarosan hazatérhet hívei közé, amit már alig vár.

Az atya a hetekben beszélt a Borsnak a betegségéről.
Megfordult a fejemben, hogy édesapám után mehetek, de a halálra egyébként is mindennap gondolni és készülni kellAmikor még nem voltam kórházban, akkor is minden reggelem azzal a gondolattal indult, hogy nem biztos, hogy megérem az estét. Nem kell ahhoz gördeszkázni, hogy halálos balesetet szenvedjek vagy szívinfarktust kapjak. Az egyik főnököm 38 éves volt, amikor összeesett, és hiába kapott a szívébe injekciót, nem tudták megmenteni. Este is úgy szoktam lefeküdni, hogy nem biztos, hogy felébredek – szögezte le a plébános.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor