Aktuális

Influenzának hitték, végül majdnem le kellett vágni a 11 hónapos kislány lábát

Bors

Létrehozva: 2021.05.12.

23 napot töltött az intenzív osztályon a csecsemő élet és halál közt lebegve.

Eleinte megfázásnak, majd influenzának hitték szülei a 11 hónapos kislányt. Később azonban kiderült: egy gyilkos kór támadta meg, és az életét is csak úgy lehet megmenteni, ha amputálják a lábát.

A Melbourne-ben élő Tania O'Meara kislánya, Eden egyre rosszabbul érezte magát, és noha a családja úgy gondolta, influenzás lehet, legbelül sejtették, hogy nagyobb a baj. A 11 hónapos csöppséggel végül kórházba kellett sietni, annyira leromlott az állapota – ekkor derült ki: szervezetét húsevő baktérium támadta meg.

Az orvosok azt közölték a szülőkkel: nagy valószínűséggel csak úgy tudják megmenteni Edent, ha még azelőtt levágják a lábát, mielőtt a baktérium továbbterjedne.

– Nem törődsz egy végtaggal, ha a lányod élete a tét. Ha elveszít egy végtagot, hát elveszít egy végtagot – csak hazavihessük őt magunkkal. Hat napig azt sem tudtuk, túléli-e– tette hozzá Tania, aki a Daily Mail Australiának elárulta: lánya lábát végül sikerült megmenteniük az orvosoknak, bár négy műtéten kellett átesnie, hogy az elhalt szöveteket eltávolítsák.

Féltem, hogy ilyen marad

Az édesanya arról is beszélt, a legnehezebb azt volt látni, hogy lánya a fertőzés miatt olyan lett, mint egy üres vászon.

– Ébren volt, de nem volt jelen. Nagyon megijedtünk, hogy talán soha nem lesz ugyanaz az Eden többé – magyarázta, hozzátéve, hogy most hároméves lánya mára nagyjából maga mögött tudta a fertőzés utóhatásait, három-négy év múlva pedig a reményeik szerint már semmi nyoma nem lesz a rémálomnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134779_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy a legtöbben miért vásárolnak speciális élelmiszereket, és melyik a kedvenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713288912
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713288912
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte