Imádunk rettegni a moziban

„A jó horrornak az álom és ébrenlét közötti szűk tartományba kell elkalauzolnia közönségét, arra a bizonytalan határvonalú területre, ahol még hallani a szavakat, de a jelenté­süket már nem érteni.” A fenti veretes szavakat nem más, mint Stephen King mondta, akinek műveiből tucatnyi hátborzongató horrorfilm született.

Bár a műfaj hivatalos megnevezése 1928-ból ered, amikor is a hivatalos cenzor legelőször alkalmazta a H, azaz horror címkét, mégpedig a Terror című film kapcsán. Ám a félelemkeltő filmek „ősatyját” mégis Georges Mélies forgatta 1896-ban Az ördög kastélya címmel. A kétperces etűdben egy denevér Mephistóvá válik, akit egy feszület segítségével semmisítenek meg. Képzelhetjük, milyen rémületet keltett ez az alkotás abban az időben, amikor a nézők már akkor is kirohantak a vetítőteremből, ha a vásznon egy gőzmozdony közeledett.

Az elmúlt kilenc évtizedben sok minden változott, csak a cél nem: a néző borzadjon el a látottaktól és reszkessen, mint a kocsonya. Felszabadító rémület ez, mondja a legtöbb pszichológus. A teljesség igénye nélkül nézzük, milyen csomagolásban tálalták számunkra a szörnyűségeket a filmkészítők.

Förtelmes alakok

A hőskorban elsősorban vámpírok és a meg nem értett tudósok által létrehozott emberi szörnyek arattak. Rendkívül érdekes, hogy a műfaj első kiválóságai az első világháborút és ezzel illúzióikat elveszítő Németország filmesei, illetve alkotásaik voltak, s tőlük a nagy gazdasági világválság „előestéjén” vették át a képzeletbeli váltóbotot az amerikai Universal stúdió alkotói: milliók gyötrődése ideális környezetet kínált a szörnyek inváziójához.

Az 1930-as évek leg-elején tomboló siker fogadta a magyar Lugosi Bélával leforgatott Drakulát, amelyet gyors egymásutánban követett a Frankenstein, a Dr. Jekill és Mr. Hyde, a Múmia, no és a rémséges ma­-jomóriás és a szépséges szőke szerelmét vászonra vivő King Kong. Ezekben a fekete-fehér filmekben elsősorban a fény-árnyék technikát használják fel egészen új módon a félelem felkeltésére. A klasszikus szörnyalakok amúgy a kilencvenes évektől visszaszivárogtak a mozikba,gondoljunk csak Coppola Drakulájára (1992), Kenneth Branagh Frankensteinjére (1994) vagy a Tom Cruise-zal fűszerezett Interjú a vámpírral.
 

folytatjuk