Aktuális

„Mondják meg a gyerekeimnek, hogy szeretem őket” – így búcsúzott a világtól a haldokló apa

Bors

Létrehozva: 2021.04.15.

A kétgyermekes brit családapát íjpuskával ölte meg saját szomszédja, amiért a férfi a házából áradó marihuánaszagra panaszkodott.

A 30 éves Shane Gilmerre és várandós élettársára, Laura Sugdenre yorkshire-i otthonukban támadt rá Anthony Lawrence, a pár szomszédja. A férfi nem sokkal korábban kapta meg a kilakoltatási felszólítást, melyet vélhetően Gilmerék bejelentése eredményezett, miszerint Lawrence portája marihuánaszagot áraszt - olvasható a brit Mirror oldalán.

A szomszéd betört hát a pár házába, ahol is a hálószobában várta meg a lakók érkezését.

Az élettársával hazatérő Gilmert a férfi a karján és a törzsén sebesítette meg számszeríjból kilött nyilakkal. A kar- és bordatörésen túl az áldozat vese-, illetve májkárosodást szenvedett, ráadásul az idegen tárgy végül a gerincébe ágyazódott. A 20. hétben lévő Sugdent is találat érte: a nő eltávolította az őt megsebző nyilat, ám a szomszéd azonnal a nyakába szúrta azt. 

A támadást követően Laura egy szomszédos házba menekült, hogy biztonságban tudja magát és gyermeküket, Shane pedig ezután értesítette a mentőket. A diszpécser este fél 10-kor a következő sorokat jegyezte fel:

Mondanom kell valamit. Szeretem a gyerekeimet.

A férfi mindemellett arra is kitért, hogy hasonlóan érez élettársa, illetve szülei iránt is, akikkel az utóbbi időben nem volt túl jó viszonya. Korábbi házasságából két lánya is volt már, új párjával közös gyermekük nemét pedig éppen egy pár nap múlva esedékes vizsgálat során tervezték kideríteni.

A mozgásképtelen Shane Gilmert fél órán keresztül, közvetlenül a mentők kiérkezéséig tartották szóval telefonon. A beszélgetés során a férfi számos alkalommal elmondta, hogy túl régóta várja már a kollégákat, hiszen nagyon sok vért vesztett, és jelezte, hogy az ájulás kerülgeti.

Gilmerrel ezt követően azonnal a kórházba siettek, ám mire beértek vele, a férfi meghalt. Sugdenen eközben elvégezték az életmentő műtétet, az egyelőre tisztázatlan körülmények között szintén elhunyt gyilkos szomszéd, 

Anthony Lawrence hulláját pedig a North York Moors Nemzeti Parkban találták meg.

A nyomozás folytatódik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség