Aktuális

Íjjal elkövetett vérengzés Norvégiában, több halott és sebesült

Bors

Létrehozva: 2021.10.14.

Íjjal elkövetett támadás történt szerda este a dél-norvégiai Kongsberg kisvárosában, többen meghaltak és megsebesültek, a gyanúsítottat őrizetbe vették.

"A férfit elfogták, a rendelkezésre álló információink szerint egyedül cselekedett" - ismertette Öyvind Aas rendőrfőnök.

"Többen életüket vesztették, illetve megsebesültek" - tette hozzá, de nem említette az áldozatok pontos számát. Az NRK norvég közszolgálati televízió értesülései szerint legkevesebb négy ember meghalt, de ezt hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.

A rendőrség egyelőre nem közölt semmilyen információt az elkövető személyéről, sem lehetséges indítékáról. Tudatták azonban: vizsgálják, hogy terrortámadásról van-e szó. Elrendelték továbbá, hogy az összes norvég rendőr vegyen magához lőfegyvert. A norvég rendőrök normális körülmények között nem hordanak maguknál pisztolyt.

Az íjász az Oslótól mintegy 80 kilométerre délkeletre található, 28 ezer lakosú Kongsberg belvárosában követte el a vérengzést.

Aas szerint jelenleg még folyik az információk kiértékelése és a különböző helyeken a bűnügyi helyszínelés. Úgy fogalmazott, hogy még zavaros a helyzet.

"Sok szemtanunk van még, akikkel beszélnünk kell" - tette hozzá.

Norvég sajtójelentések szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult ki Kongsberg belvárosába, amely felett rendőrségi helikopterek köröztek. Úgy tudni, tűzszerészeket is mozgósítottak.A norvég közszolgálati rádió tájékoztatása szerint az első lakossági bejelentések 18.13-kor futottak be a rendőrséghez, miszerint egy íjjal és nyilakkal felfegyverzett férfit láttak a városközpontban.

A skandináv ország második világháború utáni történetének legsúlyosabb merényletét közel tíz éve követték el. A szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik 2011. július 22-én pokolgépet robbantott Oslo kormányzati negyedében, majd a közeli Utoya szigetén a kormányzó párt ifjúsági szekciójának táborában kezdett féktelen lövöldözésbe. Az akkori támadásban hetvenheten vesztették életüket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713625819
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145069_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713625819
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713625819
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713625819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713625819
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban