Aktuális

Így küzdött az életéért a HÉV-en megtámadott édesanya: megrázó interjú

Bors

Létrehozva: 2021.01.21.

Megrendítő exkluzív interjút adott a Borsnak a gödöllői HÉV-en megtámadott édesanya.

Kedden éppen a gödöllői munkahelyére tartott a 47 éves családanya, amikor a HÉV-en egy ismeretlen fiatalember meg akarta erőszakolni. Miután az asszony ellenállt, a férfi brutálisan megverte. Piroska egy Pest megyei településen él, az otthonában részletesen beszélt munkatársunknak az átélt borzalmakról.

– Negyed hatkor szálltam fel a HÉV-re Kerepesen. A harmadik kocsiban ültem, a húszas éveiben járó férfi pedig Szilasligeten szállt fel hozzám. Elől ültem, ő pedig először komótosan elment mellettem. Mogyoródnál még hátra is pillantottam, s láttam, hogy nekem háttal foglalt helyet. Miután Szentjakab megállótól elindultunk, váratlanul odajött hozzám és leült velem szemben. Rám nézett, s azt mondta, hogy toljam le a nadrágomat. A kezemben lévő telefonomat odaadtam neki, abban a reményben, hogy ezután majd békén hagy - emlékezett vissza a Borsnak Piroska.

A férfi ezután brutális támadásba kezdett: a megrémült nő mellé állt és hirtelen elkezdte rúgni az arcát.

További megrázó részletek a pénteki Bors napilapban!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135305_auto_resized.jpg
origo.hu

Mutatjuk, hogy miket loptak el a belvárosi luxusüzletből - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294613
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte