Aktuális

Igazi aljasság: telefonjáért vert össze egy kislányt a halasi férfi

Bors

Létrehozva: 2020.11.03.

Kislányt akart kirabolni egy kiskunhalasi férfi, elvenni a gyerek telefonját. Azonban a kislány bátran szembeszállt a támadójával, aki erre megrugdosta a gyereket.

A férfi éppen Kiskunhalason biciklizett, amikor kiszúrta a járdán sétáló és telefonálgató kislányt. Úgy döntött, hogy könnyű zsákmány lesz kicsavarni a telefont egy védtelen gyerek kezéből. A férfi ezért leugrott a kerékpárról, a lányt egy kerítéshez lökte, és a telefonját követelte. A gyerek azonban támadóját meglepve nem adta át a telefont, hanem bátran szembeszállt a férfivel: először rúgással próbálta távol tartani magától a rablót, amikor pedig az mégis kicsavarta a kezéből a telefont, a biciklijét szorította le, hogy ne tudjon elmenekülni. A becstelen és gyáva férfi azonban még az addigiaknál is mélyebbre süllyedt: a földre lökte a kislányt és belerúgott az oldalába, majd otthagyta a járda mellett. 

Miután elkapták, a telefont visszajuttatták a gyerekhez, ő pedig "bátorságáért" megkapta méltó jutalmát: ezért és egy korábbi lopásért összesen 4 év és 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132436_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128693_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A New York Times-nak arról panaszkodnak az ukrán katonai vezetők, hogy a kárpátaljaiak nem akarnak önként meghalni a háborúban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713256819
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában