Aktuális

Nem hitt a fülének az idős férfi: Egy ingatlanos árulta el, miféle helyen lakik valójában

Bors

Létrehozva: 2021.11.28.

Azt hitte az idős férfi, hogy csak poénkodni próbál vele az ingatlanügynök.

Évekig viccnek hitte egy ingatlanügynök állítását egy brit férfi, miután az azt állította, különleges lakásban él. Lassan aztán idegenek kezdtek feltűnni az ajtaja előtt, mire kutatómunkába kezdett, és ráébredt, hogy otthona

egykor Freddie Mercury otthona is volt.

A 72 éves Ray Edwards lakásában 1964 és 1970 között élt szüleivel a legendás Queen együttes frontembere. Az idős férfi elmondta: nagyon büszke, hogy Freddie Mercury egykori otthonában lakhat – sőt, erről egy emlékplakettet is készíttetett a ház falára.

Az emberek elhaladnak a házam mellett, és Freddie-re gondolnak, illetve mindarra, amit elért ez a nagyszerű ember. Büszke vagyok az otthonomra.

– mondta Edwards a Mirrornak.

Sosem volt rajongó

A sors fintora, hogy az idős férfi sosem volt igazán nagy Queen-rajongó, habár nem vetette meg az együttes zenéjét.

Megvan pár lemezük, de nem tartozom azok közé, akik annyira imádják a Queent, mint azok, akik időnként megállnak a házam előtt és a plakettet bámulják – tette hozzá a férfi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508810
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508810
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült