Aktuális

Időjárás: kiadták a figyelmeztetést, esős napok várnak ránk

Bors

Létrehozva: 2020.10.29.

Tizennégy megyét érintő figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hajnali óráktól tartós és sűrű köd fog leszállni az ország nagy részében. Az előrelátási viszony pedig pár száz méterre lecsökkennek majd. A ködös tájakon pedig szitálás is előfordulthat egyes helyeken.

Csütörtökön így többnyire erősen felhős lesz az ég, de délelőtt főként keleten, délután nyugaton lehetnek rövid napos időszakok. A késő délelőtti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a Dunántúlon néhol zivatar is kialakulhat. Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.

Pénteken kezdetben átmenetileg felszakadozik, majd nyugat felől ismét elkezd megnövekedni a felhőzet, ám ennek üteme lassú lesz, így keleten még hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Elszórtan alakulhat ki gyenge eső, zápor, erre nagyobb esély északon, északnyugaton van. A délután második felétől sok helyütt megélénkül, helyenként megerősödik a nyugatias szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei