Aktuális

Bedurvul az időjárás: ezt nem ússzuk meg szárazon

Bors

Létrehozva: 2021.09.20.

<p>Erre már senki sem mondhatja, hogy vénasszonyok nyara.</p>

Hétfőn délnyugat, nyugat felől máshol is egyre felhősebb lesz az ég, és szórványosan számíthatunk záporesőre. 16-23 fok közé gyengül a nappali felmelegedés. Csak néha élénkül meg az északnyugati, később az északkeleti légmozgás – írja előrejelzésében a Köpönyeg.

Késő délutántól, estétől nyugat, délnyugat felől elkezd megnövekedni a felhőzet, ami éjszaka meg is vastagszik a Dunántúlon, majd a déli megyékben is. Másutt változóan felhős idő valószínű átmeneti derült periódusokkal. Egy kiterjedt csapadékzóna érkezik délnyugatról, így egyre többfelé ered el az eső, délnyugaton akár kiadós mennyiség is hullhat.

Hétfőn felhős idővel indul a nap, és délen a csapadékhullás is folytatódik, majd a délután második felétől kezd egyre szakadozottabbá válni a felhőzet. Hozzávetőlegesen a Szombathely-Debrecen vonaltól délre többfelé várható eső, zápor, de délutánra fokozatosan gyengül, ezzel együtt kelet, délkelet felé helyeződik a csapadékzóna. Máshol elvétve lehetnek rövid életű záporok. Az északi, északnyugati, hétfőn már inkább északkeleti szél élénk, helyenként erős lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508215
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült