Aktuális

Elő a gumicsizmát! Nyakunkba kapjuk az esőt

Bors

Létrehozva: 2021.05.13.

A héten már nem élvezhetjük a ragyogó napsütést, szakadni fog az eső.

Forrás: Shutterstock

A májusi eső ara­nyat ér – tartja a mondás. Bizony, kapunk belőle eleget. Az utóbbi napokban tapasztalt napsütéses meleg után sokan kezdték azt hinni, hogy végre itt a nyár. El kell, hogy szomorítsuk őket: a szandálok helyett gumicsizmában ajánlott ezt a hónapot kibekkelni.

Érthető, hogy mindenki a nyarat akarja, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, be kell látnunk, hogy valódi tavaszunk sem volt még – kezdte a Borsnak Németh Lajos meteorológus, hozzátéve, hogy előreláthatólag a május sem fog elkényeztetni minket a várva-várt forrósággal.

A ma hajnalra hazánk fölé érkező hidegfront a napokban lassan araszolgat majd nyugatról kelet felé, aminek értelmében a hétvégéig számos zivatar és zápor várható.

Németh Lajos szerint a kedden tapasztalt, közel 30 Celsius-fokos júliusi hőség egyelőre nem tér vissza Magyarországra.

Ez persze nem azt jelenti, hogy újra elő kell bányásznunk a következő hónapokra már a szekrény mélyére suvasztott télikabátot: a meteorológus előrejelzése alapján ugyanis a jövő héten 20 fok körüli, illetve kicsivel afeletti hőmérsékletekre kell számítani.

Sajnos a zavartalan napos időjárás a közeljövőben még várat magára

– szögezte le a szaktekintély.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17074131_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek